Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kiemelik a hullámsírból Amundsen hajóját

2012. november 27. 13:24

Több mint nyolcvan év után kiemelik hullámsírjából, az Északi-sarkvidék vizeiből a Maudot, Roald Amundsen egykori hajóját.

<

Jan Waggard projektmenedzser norvég újságíróknak elmondta, hogy az 1930-ban elsüllyedt hajó remek állapotban maradt a jéghideg víznek köszönhetően. A nyárra tervezett mentés után a hajót az Osló melletti Askerbe viszik, abba a városba, ahol eredetileg építették, és ahol egy új múzeumban fogják kiállítani.

A Maud nevű hajót 1916-ban építette Amundsen - aki elsőként érte el a Déli-sarkot és szelte át az Északnyugati-átjárót -, hogy felfedezhesse az Északi-sark jeges vizeit. Amundsen azonban adósságokba keveredett és 1925-ben arra kényszerült, hogy eladja a hajót. A Maudot a kanadai Hudson's Bay vette meg, és arra használták, hogy segítségével ellássák Kanada északi-sarkvidéki táborait. A hajó öt évvel később elsüllyedt Cambridge Bay kikötőjénél, azóta is hullámsírban fekszik.

A hajó kimentését és "hazavitelét" 1990 óta célul kitűző projekt ellenállásba ütközött Kanadában, mert a partról is látható hajóroncs turistalátványossággá nőtte ki magát. Az NRK televíziós csatorna szerint egy bíróság úgy döntött, hogy a Maud jogszerűen Asker tulajdona, ezért vissza kell szolgáltatni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Kiemelik a hullámsírból Amundsen hajóját

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra