Bűnös városba vonult be Horthy

2012. november 16. 08:56

A Tanácsköztársaság után

Az 1919 márciusában uralomra jutó magyarországi Tanácsköztársaság vezető szerve, a Forradalmi Kormányzótanács augusztus 1-jén lemondott a hatalomról, miután a román hadsereg átkelt a Tiszán, s megindult az ország védtelenül hagyott fővárosa ellen. Az ország vezetését a tanonciskolát végzett Peidl Gyula vezette kormány vállalta magára. A magát az őszirózsás forradalom örökösének tartó kabinet hatodik napját kezdte meg hivatalában, amikor tisztek egy csoportja elkergette a kormányt a román királyi csapatok segítségével, amelyek a Vörös Hadsereg megszűnését kihasználva előrenyomultak, s augusztus elején már a Duna-Tisza közét, a Tiszától északra fekvő területeket és a fővárost is megszállták.

Román lovasság Budapest utcáin

A Peidl-kormány megbuktatása után tíz nappal alakult meg a magát az 1918-as polgári demokratikus forradalom előtti jogrendszer folytatójának tekintő Friedrich-kormány. A román hadsereg augusztus folyamán a Dunántúl északi részét is megszállta, továbbá szoros ellenőrzése alatt tartotta a kormányt, a vidéki közigazgatást, a postaforgalmat és a sajtót is. A Tiszántúl területeit külön román katonai kormányzó irányította, s tovább folyt a magyar területek szisztematikus kifosztása, az értékek vagonokban történő Romániába szállítása, aminek még az antant sem szabott gátat.

Román szuronyosok

Az 1919 májusában Aradon, a bolsevik hatalom ellen alakuló, majd székhelyét Szegedre áttevő ellenforradalmi kormánnyal az ott korábban hadügyminiszteri posztot betöltő Horthy Miklós augusztus 9-én közölte, hogy a hadsereg-fővezérlet kiválik a hadügyminisztérium kötelékéből. A Horthy vezette Nemzeti Hadsereg a Dunántúl déli részére augusztus folyamán fokozatosan kiterjesztette befolyását, s az általa létrehozott kerületi parancsnokságok ellenőrizték és utasították a Friedrich-kormány vidéki szerveit is. A szegedi ellenforradalmi kormánytól magát függetlenítő Horthy Siófokon alapította meg a Fővezérséget.

1919 nyarán-őszén tehát három hatalmi tényezővel kellett számolni Magyarországon: a Horthy vezette Nemzeti Hadsereggel, a szegedi ellenforradalmi kormánnyal és a román megszállókkal, amelyek összefonódtak a budapesti Friedrich-kormánnyal. Ugyanakkor nem lehet élesen elválasztani a politikai egységeket, mivel például Horthy – bár kinyilvánította, hogy nem tartozik felelősséggel a budapesti kormánynak – rendszeresen részt vett annak kormányülésein.

A Friedrich-kormány

A magyarországi zűrzavarban az antant Clerk-missziója hivatott rendet tenni. Az október közepén az angol külügyminisztérium kelet-közép-európai ügyekkel foglalkozó diplomatája, Sir George Clerk vezetésével Magyarországra érkező teljhatalmú küldöttség célja a magyarországi viszonyok konszolidációja és a békeszerződés feltételeinek előkészítése volt. Felismerték, hogy az akkori helyzetből való egyetlen járhatónak tűnő kiút az, ha egy összefogott fegyveres erő képviselheti a tényleges hatalmat.

Clerk Budapestre érkezése után rögtön tárgyalásokba kezdett a magyar pártok vezetőivel egy az antant és az utódállamok számára is elfogadható koalíciós kormány létrehozásáról. Horthy 1919. november 5-én Bethlen Istvánnal együtt ment a Clerk által összehívott pártközi megbeszélésre, ahol a misszió vezetője kilátásba helyezte a Nemzeti Hadsereg budapesti bevonulásának közeli lehetőségét. Horthy bejelentette, hogy hadseregével alárendelik magukat az antant-megbízott közreműködésével alakuló kormánynak és nem vezet be katonai diktatúrát.

Végül november közepén a román csapatok megkezdték az Észak-Dunántúl, a főváros és a Duna-Tisza köze kiürítését. A Tiszántúlról azonban csak 1920 áprilisában vonultak ki. A román alakulatok helyét a Nemzeti Hadsereg osztagai foglalták el.

1. A Tanácsköztársaság után
2. A bevonulás napja