15 év leglátványosabb hazai régészeti leletei
2012. október 4. 16:20
Mohácsot is így kutatták
A HM Hadtörténeti Intézettel közösen 2009 óta zajlik a mohácsi csata kutatása. A légifelvételekkel, geofizikai mérésekkel és szisztematikus terepbejárásokkal sikerült tisztázni a forrásokban említett Földvár falu helyét és alaprajzának jelentős részét. A tablókiállítás az eddig meglévő eredményeket pillanatkép-szerűen mutatja be, mivel ezek a kutatások a lehetőségek függvényében folyamatosan mennek tovább, illetve a szakértők újabb és újabb módszerek alkalmazására törekszenek. A tárlat anyaga csapatmunka eredménye, amelyben a Janus Pannonius Múzeum munkatársain kívül több intézmény és szervezet együttműködése és támogatása is kellett.
A régészeti célú légi fényképezés, ami Angliában már az 1920-as évek óta folyamatosan fejlődő területe az archeológiának, különféle okok miatt Európa minden egyes országában másként fejlődött. Szerepet játszott ebben a politika – a volt szovjet blokk legtöbb országában nem lehetett ilyen céllal repülni –, de az a tévhit is, hogy csak a legeltetés vagy a szántóföldi művelés alatt álló, alacsonyabb területeken lehet ezen a módon új régészeti lelőhelyeket találni. A magas hegyeiről ismert Svájcban az 1990-es évekig nem folytak ilyen kutatások, az utóbbi 20 év kitartó munkája viszont számos fontos régészeti lelőhely felfedezéséhez vezetett, nemcsak a művelt területeken, hanem sokszor 2000 méter feletti hegyi terepeken is.
Amikor 2009-ben, a kiállításfüzér harmadik elemeként bemutatott programot az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Maros Megyei Múzeum és számos más intézmény összefogásával elindították, hasonló eredményekben bizakodhattak. Igaz ugyan, hogy a más területeken igen gyakori növényzeti elszíneződéseket eddig jóformán csak a Maros völgyében dokumentálták, ott azonban nagy számban és változatosságban, hiszen nemcsak őskori, római kori és középkori településeket, hanem talán egy népvándorláskori(?) temetőt is megfigyeltek már.
Reveláció-erejű a mezőségi őskori halomsírmezők fényképezése is, hiszen nemcsak a fel nem ismert, elpusztult halmok nyomát, hanem teljesen regisztrálatlan sírmezőket is felderítettek. A különféle őskori erődítések fényképezése pedig egy nagyobb, az egész Kárpát-medencére kiterjedő kutatáshoz szolgáltathat fontos adatokat. A legfontosabb, ilyen jól talán Európa kevés más szegletében tanulmányozható „jelenség” azonban maga az archaikus táj. Nemcsak a települési és az úthálózat középkori előzményeire gondolunk, hanem elsősorban a határhasználat nyilvánvalóan évszázados – ha nem évezredes – nyomaira is.
A kanyargó folyókhoz, patakokhoz illeszkedő kis parcellák, a lejtős domboldalakra kapaszkodó teraszrendszerek rendkívüli lehetőségeket jelentenek. Hogy ez mennyire nem túlzás, azt a római kori parcellarendszereknek a romániai kutatók által a közelmúltban, Dél-Erdélyben történt felfedezése jelzi. A régmúlt kutatása mellett fontos feladatunk az épített örökség légi fényképes dokumentálása, amire Krasznahorka várának tragédiája is figyelmeztet.
A Földbe zárt kincsek, a Történelmi látképek és a Régi idők, új módszerek című kiállítások 2013. január 13-ig látogathatóak a Magyar Nemzeti Múzeum József nádor-termeiben.