Pjotr Bagratyion tábornok 200 éve halt meg

2012. szeptember 24. 11:13 MTI

Az 1765-ben született Bagratyion régi grúz királyi család sarja volt. 17 évesen kezdte katonai szolgálatát az orosz cár hadseregében a kaukázusi muskétások őrmestereként. A törökök elleni határvillongásokban edződött, 1788-ban Ocsakov ostrománál tanúsított bátorságával hívta fel magára a legendás hadvezér, Szuvorov figyelmét. 1792-94 között részt vett a Kosciuszko vezette lengyel felkelés leverésében, bátorságának és tettrekészségének köszönhetően gyorsan haladt felfelé a ranglétrán.

1799-ben már vezérőrnagyi rangban harcolt Szuvorov vezénylete alatt Itáliában a franciák ellen. Ő foglalta el Brescia és Lecce városát, a svájci hadjáratban ő volt az előörs parancsnoka, majd visszavonuláskor a Szent Gotthárd-hágón az utóvéd parancsnokaként ő fedezte a fősereget, jó darabig feltartóztatva a túlerőben lévő üldözőket.

Hírnevét tovább öregbítette az orosz-osztrák-francia háborúban, amikor a Habsburg-csapatok kapitulációja után az oroszok fejvesztett visszavonulásra kényszerültek. Az addig élen haladó Bagratyion egyik pillanatról a másikra a hátvéd szerepében találta magát, ám briliáns teljesítményével megmentette a teljes megsemmisüléstől az orosz sereget. A hollabrunni csatában 1805. november 16-án ötszörös túlerőben lévő ellenséget tartóztatott fel, majd amikor a Kutuzov vezette fősereg már biztonságba jutott, az ellenséges gyűrűből kitörve csatlakozott hozzá. Kutuzov a csatatéren altábornaggyá léptette elő és a Szent György-kereszttel tüntette ki.

Bagratyion hősként tért haza Szentpétervárra, ahol szenvedélyes szerelmi viszonyba bonyolódott Katalin főhercegnővel, I. Sándor cár húgával. Házasság azonban szóba sem jöhetett, így Bagratyion egy másik Katalint, Patyomkin herceg rokonát vette el. A házasság rövid életűnek bizonyult, az asszony hamarosan elhagyta férjét és Bécsbe költözött, ahol a szóbeszéd szerint Metternich kancellár kedvese lett.

Bagratyion 1808-ban Svédország ellen indult harcba. Elfoglalta Dél-Finnországot, majd a befagyott tengeren átkelve megszállta a stratégiailag fontos Aland-szigeteket. 1809-ben délre vezényelték, Bulgáriában a törökök ellen harcolt a Duna mellett.

Amikor 1812-ben Napóleon a Grande Armée élén megtámadta Oroszországot, Bagratyiont a 48 ezer fős második orosz hadsereg parancsnokságával bízták meg. Bár júliusban Mogiljovnál vereséget szenvedett, egyben tudta tartani csapatait és augusztusban csatlakozott a főerőkhöz. A szilaj Bagratyion nehezen emésztette az orosz főparancsnok, Barclay de Tolly időhúzó, hátráló taktikáját, szavai szerint "remegett a szégyentől". Kettejük viszonya elmérgesedett, és Bagratyionnak nem kis szerepe volt abban, hogy a cár augusztus végén nem őt, hanem Kutuzovot nevezte ki Barclay de Tolly utódjául főparancsnokká. A mindent eldöntő, 1812. szeptember 7-én megvívott borogyinói csatában Kutuzov a balszárny vezetését bízta a hercegre.

A franciák a nap folyamán nyolcszor támadtak hatalmas túlerővel a Bagratyion által védelmezett, sebtében összetákolt földművekkel megerősített szakaszon, de mindannyiszor visszaverték őket. Az utolsó alkalommal elkeseredett kézitusára került sor. Bagratyiont is eltalálta egy francia gránátszilánk, s a csatatérről eszméletlenül szállították el. A rendkívül véres ütközet végül eldöntetlen maradt, a győzelmet a franciák és az oroszok is maguknak vindikálták. A csatatérről visszavonuló Kutuzov Moszkvát is átengedte Napóleonnak, aki végül dolgavégezetlenül visszavonulásra kényszerült: a kegyetlen orosz télben, az orosz támadások közepette alig pár ezer emberével vergődött haza.

Bagratyion ezt már nem érhette meg: 1812. szeptember 24-én Szimi faluban belehalt sebesülésébe. Hamvait 1839-ben a borogyinói csata elesett hőseinek emelt emlékmű közelében helyezték nyugovóra.

Napjainkban Bagratyion nevét viseli a kalinyingrádi orosz exklávé egyik városa, valamint Moszkva egyik hídja is. Sztálin a Napóleon által legtehetségesebbnek tartott cári tábornokról nevezte el a második világháború legnagyobb szovjet offenzíváját: az 1944. június 22-én kezdődött Bagratyion-hadművelet során a Vörös Hadsereg szétverte és megsemmisítette a német Közép hadseregcsoportot és elérte a Visztulát.