Örökre eltűnhet Mohendzsodáró
2012. július 5. 08:46
Pakisztáni tisztviselők azt állítják, mindent megtesznek azért, hogy megmentsék Ázsia déli részének egyik legfontosabb régészeti lelőhelyét, Mohendzsodárót. Néhány szakértő ellenben attól tart, hogy a bronzkori település végleg elenyészhet, ha nem tesznek radikális lépéseket a romok megőrzése érdekében. Turista nincs, a felelősséget pedig ide-oda tologatják.
Négyezer évvel ezelőtt a Nyugat-Indiától Észak-Afganisztánig húzódó Indus-völgyi civilizáció több mint 680 ezer négyzetkilométeren terült el, s ezzel kétszer nagyobb területet foglalt magába, mint Egyiptom és Mezopotámia együttvéve. Az indusi műtárgyak a legkorábbi írásos feljegyzésekről tanúskodnak, a harappai múzeumban látható egyik szövegtöredék például 4400 éves, de még ma is vannak olyan írásos emlékek, amelyeket a fejlett technika ellenére sem sikerült megfejteni.
A régészek szerint az Indus-völgyi civilizációban a várostervezés volt a legszembetűnőbb jelenség: a Harappában használt csatornák, kutak, illetve téglák mérete és súlya szinte megegyezik a több száz kilométerre levő Mohendzsodáróban alkalmazott arányokkal. A szakértők szerint eddig az Indus-völgyi civilizáció két központjának csupán a tíz százalékát tárták fel a régészek.
Virágkorában, i.e. 2600 körül Mohendzsodáró az egyik legfejlettebb városi település volt a világon: komplex vízvezeték- és szennyvízrendszerére, hihetetlen építészeti megoldásaira csodálattal tekintettek az emberek; becslések szerint mintegy 35 ezer ember élt a városban. Az aranykornak azonban már régóta vége, a város most a túlélésért küzd. „Minden alkalommal, amikor idejövök, azt látom, hogy egyre csak rosszabb a helyzet” – nyilatkozta a BBC-nek Asma Ibrahim, Pakisztán egyik legelismertebb régésze.
Mohendzsodáró alacsonyabban fekvő részein – ahol egykoron az alsó és középső osztály vert tanyát – a falak kezdenek leomlani, a talajvíz sótartalma pedig „felfalja” azokat a téglákat, amelyek több ezer évig fennmaradtak. A helyzet még rosszabb a kiváltságosok lakhelyéül szolgáló felsővárosban; néhány fal teljesen leomlott, a többi pedig annak határán van. „Azt le kell szögezni, hogy nagyon nehéz megőrizni a települést a magas só- és páratartalom, illetve az esőzések miatt” – magyarázta Ibrahim, hozzátéve, hogy az örökségvédők hozzá nem értése csak tovább tetézi a bajt. A sót és a vizet iszapborítással kívánták felszívni, de a száradás következtében több falrészlet leomlott. További problémát jelent, hogy a területen kevés a turista, a pakisztáni kormány pedig nem akar foglalkozni a területtel, ezért a felelősséget tartományi szintre tolta.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
