Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Római erődöt állítanak helyre Bulgáriában

2012. június 26. 15:57 MTI

Római kori erődöt állítanak helyre a bolgár Rusze közelében, a projektre uniós támogatással 1,3 millió levát (191 millió forintot) fordítanak. A munkálatokat a tervek szerint két hónap alatt végzik el.

<

A program keretében az egykori erődítmény két fennmaradt épületének a restaurálását tervezik, valamint építenek egy rámpát, amely megkönnyíti az eljutást Sexaginta Prista római város romjaihoz - olvasható a Novinite angol nyelvű bolgár hírportálon.

Rusze elődje, a római Sexaginta Prista, azaz a Hatvan hajó városa volt. Vespasianus uralkodása alatt, a i. sz. 1. században létesült azzal a céllal, hogy a Római Birodalom északi határát védje a Duna túlpartjáról érkező támadásokkal szemben. Az erődítmény a Singidunumot - a mai Belgrádot - és a Duna-deltát összekötő főútvonal mellett feküdt.

A Diocletianus uralkodásának idejéből származó felirat szerint a gótok 250-ben elpusztították a várost, amely később praesidiumként (helyőrségként) épült újjá. Sexaginta Prista még létezett az 5. században, majd az ott letelepedő törökök pusztították el.

Az eddigi ásatások során feltártak egy trák szentélyt, amelyre később egy Apolló-templom épült, utóbbit a i. sz. 2-3. században használtak. Szép számmal találtak pénzérméket a i. sz. 1-4. századból, és előkerültek olyan edénytöredékek is, amelyek azt bizonyítják, hogy kelta törzsek is megfordultak a térségben.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Római erődöt állítanak helyre Bulgáriában

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. nyár: Hírhedt emberrablások

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra