Ezen a napon: az utolsó szovjet katona is elhagyja Magyarországot

2012. június 19. 14:33

Magyarország szovjet katonai megszállásához az érv a párizsi békeszerződés megkötése után az volt, hogy az Ausztriában állomásozó szovjet csapatok utánpótlási útját biztosítani kell Magyarország területén is. 1955 után azonban ez az érvelés okafogyottá vált. Ennek a stratégiai mozzanatnak - mint ismeretes - az 1956. évi politikai mozgalmakban mind Lengyelországban, mind Magyarországon jelentős szerepe volt. Formálisan Magyarországgal újra kellett rendezni a szovjet csapatok állomásozásának kérdését.

A szovjetek magyarországi tartózkodását egy az önállónak tekintett magyar állammal kötött szovjet-magyar megállapodás rögzítette (1957. május 27.). Ezután minden demokratikus megmozdulásnak mind Magyarországon, mind a szomszédos szocialista országokban egyik célkitűzése volt a szovjet katonai megszállás felszámolása. De mindenki tisztában volt azzal: erre csakis egy a nagyhatalmak közötti új stratégiai megállapodás után kerülhet sor.

Az 1989. december 2-i máltai Bush-Gorbacsov találkozó megfogalmazta Európa "békés és demokratikus" átalakításának programját. Máig felderítetlen, hogy a Szovjetunió miért nem informálta a szocialista országok kormányait stratégiai céljairól, és mennyire tájékoztatta a megállapodások kulisszatitkairól az Egyesült Államok az általa támogatott kelet-európai radikális ellenzék erőit. A Szovjetunió már 1989 áprilisában részleges kivonulást kezdett Magyarországról, hajlandónak mutatkozott nemcsak a dollárelszámolású gazdasági cseréről, hanem csapatai általános kivonásáról is tárgyalni.

Néhány hetes, kormányok közötti erős huzavona után 1990. március 10-én megszületett a megállapodás. Moszkvában Horn Gyula és Eduard Sevardnadze, a két ország külügyminisztere ünnepélyes külsőségek között aláírták a teljes szovjet csapatkivonásról intézkedő kormányközi egyezményt. Eszerint a csapatkivonások 1990. március 12-en kezdődnek és 1991. június 30-án fejeződnek be. A csapatkivonás pénzügyi részleteiről csak később kívántak megállapodni. Az első egységek március 12-én Hajmáskéren kezdték meg a kivonulást.

A felszereléseket, harcászati eszközöket és a lebontott laktanyák épületelemeit a záhonyi átrakó pályaudvaron létesített katonai rakodóbázison tették át a magyar szerelvényekből a szovjet vagonokba. A több mint egy éves művelet során a szovjet fél végig tartotta a "menetrendet": a katonák naponta egy-egy szerelvényt indítottak útnak a szomszédos ország közeli-távoli vidékeire. A személyi állomány kivonása ezzel párhuzamosan zajlott. Az első, szovjet katonákat hazaszállító katonavonat, amely a Veszprém megyében szolgálatot teljesített harckocsiezred egy gépesített lövész zászlóalját vitte a Szovjetunióba, 1990. március 13-án hagyta el Magyarország területét.

A következő 15 hónap folyamán csaknem 35 ezer vasúti kocsi szállította el a 100 ezer katonát és polgári személyt, valamint a mintegy 27 ezer harci technikai eszközt és a több százezer tonna anyagot. Az 1991. június 16-án elindult utolsó katonavonat a felszámolt rakodóbázisok felszereléseit vitte magával. Az utolsó szovjet katona, Viktor Silov altábornagy, a hazánkból kivonult Déli Hadseregcsoport parancsnoka 1991. június 19-én 15 óra 01 perckor a záhony-csapi hídnál lépte át a magyar határt.

Az eredeti - június 30-i - határidő emlékére az Országgyűlés 2001. május 8-i ülésén június utolsó szombatját a Magyar Szabadság Napjának nyilvánította.