Így ünnepeltük Sztálin születésnapját
2012. március 5. 12:21 Murányi Gábor
A sztálini bornírtságverseny
A december 21-i születésnapon az ország népe már reggel behatóan tanulmányozhatta a napilapok ünnepi számait (merthogy e szerdát a Minisztertanács rendkívüli munkaszüneti nappá nyilvánította), köztük a 700 ezer példányos, ezúttal piros fejléccel megjelenő Szabad Népet, melynek 12 oldalából 12 foglalkozott Sztálinnal, majd sietett (egyáltalán nem biztos, hogy önszántából) az ünneplésre, merthogy nehezen lehetett volna aznap olyan települést találni Magyarországon, ahol ne tartottak volna valamifajta hálaadást. Mindezek megkoronázására, természetszerűen, a fővárosban került sor. „Szerda reggel újabb meglepetés fogadta a budapesti dolgozókat” – regisztrálta a másnapi Szabad Nép, hogy a főváros törvényhatósága „Budapest legszebb útját – az Andrássy utat – Sztálin útnak nevezte el”.
Az esemény fényét azzal is emelték, hogy az új utcanévtáblák „kedves születésnapi ajándékként” rögvest a helyükre kerültek. Este az Operaházban az ország elitje előbb végigtapsolhatta a párt főtitkárhelyettesének, Gerő Ernőnek ünnepi beszédét, majd élvezhette – a laptudósítások szerinti – „szívet lelket gyönyörködtető műsort”. (Rákosi Mátyás igazoltan hiányzott, azon a napon ő Moszkvában lépett fel, s rövid köszöntőjében azt találta mondani, hogy „Sztálin elvtársat… a magyar munkások és parasztok is édesatyjuknak nevezik.”) Mindezek betetőzéseként a budapestiek vigyázó szemüket Gellérthegyre vethették, ahonnan sosem látott, káprázatos tűzijátékot produkáltak a honvédségi rakéták.
A közel negyedéves hajcihő zökkenőmentes lebonyolítása nem kis feladatot rótt az apparátusra, amely nem győzött elég éberen őrködni afelett, hogy az osztályellenség vagy az imperialisták aknamunkája bele ne rondítson a fennkölt ünneplésbe, merthogy, értelmezésük szerint bőven volt ilyen próbálkozás. Az előforduló „esetekből” – Magyar Országos Levéltárban őrzött pártiratok alapján – valóságos bornírtság-csokor állítható össze. Komoly fejtörést okozott például az, hogy a Sztálinnak szánt ajándékok között volt „nemes dohányáru”. E termékek vegyelemeztetését Marosán György ipari miniszter soron kívül elvégeztette, ám a több szerelvénynyi ajándékot egyenként átvizsgálók megoldhatatlan dilemma elé kerültek.
„Felmerül a kérdés, hogy a többévtizedes, lezárt borospalackokat, amelyeket a Párt Gazdasági Osztálya már több héttel ezelőtt, teljes csendben beszerzett, kiküldhetjük-e felbontatlanul, vizsgálat nélkül?” – aggályoskodott például az operatív bizottság titkára. Nem tudni, hogy az ügyben végezetül is milyen döntés született, az viszont egy másik összegző jelentésből és a Szabad Nép különtudósítójának írásából kiderült, hogy a nagy felhajtással útnak indított vonat – a népi demokratikus országokból érkező küldeményekkel egyidőben – érkezett meg Moszkvába, ahol „a magyarok figyelmességeit” a szovjet politika díszpintye, az érdemi döntésektől midig távol tartott Nyikolaj Svernyik, az Elnöki Tanács elnöke vette át ekképpen: „Sztálin elvtárs bizonyára nagyon fog örülni a gyönyörű ajándékoknak”.
A szigorú bizánci protokollt ismerők számára egyértelművé vált, hogy a generalisszimusz még a tehervagonokra sem igen vet majd akár csak egy futó pillantást sem. Hiába priorálta, vagyis széleskörű, a családok tagjaira is kiterjedő operatív vizsgálatnak vetette alá az Államvédelmi Hatóság az ajándékokat csomagoló férfiakat és nőket. Fegyelmi vizsgálatnak kellett kiderítenie azt, nem szabotázs következtében került-e az egyik vagon oldalára a semmilyen nyelven nem értelmezhető „etax Sztálin” felirat. A „kapitális hiba” – tárta fel a fegyelmi bizottság – úgy keletkezett, hogy a tervezett feliratokat magyarról oroszra fordító tolmácsnő először véletlenül kis betűvel írta Sztálin nevét, de „hibáját rögtön észlelte, és a szokásos X betűkkel érvénytelenítette a rosszul írt szót”.
Mivel a szövegsablont készítő festő sajnálatosan, ám „bizonyíthatóan nem tudott oroszul”, ezért az átikszelt szót „kétségkívül olvashatta etax-nak” – született meg a felmentő verdikt. Nem úszta meg viszont a felelősségre vonást Raics István, akinek ügyét azért utalták a párt Központi Ellenőrző Bizottsága elé, mert „többszöri (többek között írásbeli) ígérete ellenére” Leonidze Sztálin ifjúsága című eposzának csak a felét fordította le határidőre.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
