Így működött a román állambiztonság

2012. január 3. 16:17

Románia a többi kelet-európai kommunista országhoz hasonlóan a politikai hatalom eszközeként használta a nyílt terrort. Ezt két fázisban alkalmazta: előbb a hatalomkonszolidáció éveiben, az ellenfelek eltávolítása érdekében, második lépcsőben pedig azért, hogy biztosítsa a társadalom alkalmazkodását az immár győztes forradalom játékszabályaihoz. Románia esetében az első fázis az 1945–1964 közötti időszakot ölelte fel, amelynek utolsó évében a politikai foglyok közkegyelemben részesültek, míg a második fázis 1964-től 1989-ig tartott.

1964-ben a rendszer által gyakorolt elnyomás mértékében érzékelhető változás állt be. Addig, azaz Gheorghe Gheorghiu-Dejnek a Román Munkáspárt (RMP) főtitkári székében betöltött utolsó előtti évéig, az állami erőszak a romániai társadalom nagy részét érintette. 1964-től azonban a társadalom számára meghatározó elemmé inkább a félelem vált, mintsem maga a Securitate és a Ceauşescu-rezsim (1965–89) által gyakorolt terror. A Ceauşescu-rendszernek, számtalan felháborító, emberi méltóságot és jogokat sértő visszaélése ellenére, javára írható, hogy sosem alkalmazta a Gheorghiu-Dej-korszak nagy részére jellemző tömeges letartóztatások és belső áttelepítések módszerét.

Az 1944. augusztus 23-i államcsínyt követően, amikor Mihály király elrendelte a németbarát Ion Antonescu diktátor letartóztatását, Románia olyan független állammá vált, amely korábbi ellenfelei oldalán viselt háborút korábbi szövetségesei ellen. Amikor a szovjet csapatok augusztus 30-án bevonultak Bukarestbe, az átmeneti kormány készen állt tárgyalni a fegyverszünet feltételeiről. Sztálin a fegyverszünetet arra használta fel, hogy visszafordítsa az augusztus 23-i államcsíny azon hatásait, amelyek képesek lettek volna veszélyeztetni a szovjet befolyás érvényesítését a román államügyekben. A politikai kezdeményezés visszaszerzése érdekében Sztálin a fegyverszüneti megállapodást úgy alakította ki, hogy az megteremtse a jogi keretet a szovjet politikai és gazdasági érdekek dominanciájának érvényesítéséhez.

A politikai rendőrség a kommunista párt nyers elnyomó eszközeként működött. Megszervezése szovjet minta és irányítás mellett történt. Tágabb értelemben a szovjet hatóságok által a Siguranţának– a politikai rendőrségnek – szánt szerep hasonló volt, mint amilyent Károly király és Antonescu marsall diktatúrája idején már játszott, azzal a fő különbséggel, hogy míg 1938 és 1944 között az elnyomás egy sajátos társadalmi csoport, a zsidó közösség, valamint egyes ellenzéki személyiségek ellen irányult, az államcsíny után már kiterjedt a teljes romániai társadalomra. A népi demokrácia építésében a politikai rendőrség feladata a korábbi politikai intézmények és társadalmi struktúrák eltörlése volt. A rendőrségi erőszak és beavatkozás a mindennapi élet részévé, sőt jellemzőjévé vált, és olyan félelemmel áthatott lelkiállapotot generált a társadalomban, amely átalakította nemcsak a társadalomszerkezetet, hanem az egyének magatartását is.

A titkosszolgálat (Serviciul Special de Informaţii, SSI) és a Siguranţa szovjet befolyásának biztosítása 1944 őszétől úgy történt, hogy a fenti szervezetekbe fokozatosan beépültek a Hazafias Gárdának nevezett és Emil Bodnăraş szovjet ügynök által vezetett kommunista milícia tagjai, valamint további NKVD-/NKGB-ügynökök. Az SSI és a Siguranţa ellenőrzését biztosította Petru Groza kormányának 1945 márciusában való felállítása is. Groza április 27-én Bodnăraşt, a Minisztertanács főtitkárát bízta meg az SSI felügyeletével. A megbízás szerint az SSI állományát „saját polgári személyzete és a főtitkár javaslatára a Hadügyminisztérium tartalékos katonai állománya” alkotja. Az SSI igazgatójává, Bodnăraş felügyelete alatt, egy másik szovjet ügynököt, Szergej Nikonovot nevezték ki.

Az SSI feladatai közé tartozott „a legmagasabb államérdeket képező általános hírszerzési információk gyűjtése”. Szervezetileg négy részlege volt, amelyeket a későbbiekben igazgatóságoknak neveztek, valamint egy titkársága. Az első részleg feladata a „politikai, gazdasági, társadalmi és katonai jellegű külföldi hírszerzés” valamint a „külföldi diplomáciai képviseletek ellenőrzése” volt. A részleg három földrajzi alapon szervezett osztályra tagozódott, nevezetesen a „Déli”, a „Nyugati” és az „Északi” osztályokra. Az első részleghez tartozott a román állampolgárok országból való ki- és beutazását ellenőrző vízum- és útlevéliroda, amely egyúttal kiváló eszköznek bizonyult részmunkaidős informátorok beszervezéséhez. Itt találjuk nyomát először egy román kormányzati hivatal azon politikai állásfoglalásának, miszerint az útlevél-kiállítást a kérelmezőnek az állambiztonsági szervekkel való együttműködési hajlandóságától teszik függővé. Ez a taktika szerves részét képezte a kommunista rendszer kényszerítő eszköztárának egészen Ceauşescu hatalomból való elmozdításáig.

Az SSI többi részlege a belső hírszerzésért, valamint a polgári és katonai elhárításért felelt. Az elhárításért felelős részleg vezetőjévé a besszarábiai születésű, orosz nemzetiségű Pjotr Goncearucot nevezték ki. Eduard Mezincescu magas rangú külügyminisztériumi tisztviselő szerint, aki több alkalommal is találkozott vele szakmai ügyekben, Goncearuc egy „ravasz vadállat” volt, akinek a kihallgatási módszerei „nagyon hatékonynak” bizonyultak.

A lehallgatások és célszemélyek követése, a Siguranţa egy párhuzamos igazgatóságával együttműködve, az SSI negyedik részlegéhez tartozott. A katonai hírszerzés a Katonai Vezérkar Második Osztályának (Sectia a II-a a Marelui Stat Major) hatáskörében maradt, ugyanakkor ez is alá volt rendelve a szovjet „gazdának”, a GRU-nak. 1945-ben a román állambiztonsági és hírszerzési szolgálatok behódoltatása a Szovjetunió érdekeinek azzal vált teljessé, hogy az akkor még háború előtti nevén (Direcţia Poliţiei de Siguranţă, [DPS]) ismert politikai rendőrséget Pantelimon Bodnarenko felügyeletére bízták.

A Pantyusa néven is ismert Bodnarenko ukrajnai születésű szovjet ügynök volt, aki kémkedés miatt a ’30-as évek végén börtönben is ült Romániában. Román nevet is felvett, Gheorghe Pintilie, akárcsak az SSI-s Szergej Nikonov (Serghei Nicolau) és több, a Szovjetunióban kiképzett ügynök, akik a későbbiekben csatlakoztak Bodnarenkóhoz a Siguranţa vezetésében, köztük az Alexandru Nicolski nevet felvevő Boris Grünberg is. A Bodnăraş és Pintilie részére utasításokat közvetítő szovjet állambiztonsági vezetők között megtalálható volt Dimitrij Georgievics Fedicskin, 1944–1947 között Romániába delegált szovjet főtanácsadó, és az NKGB Külföldi Hírszerző Csoportfőnökség (INU) képviselője.

A Groza-kormány hivatalba léptetése után a DPS-t négy, szolgálatnak nevezett részlegbe szervezték. Az első részleg foglalkozott a külföldiek mozgásával és tevékenységével, a második követte a feltételezett felforgató elemeket, a harmadik feladatkörébe tartozott a levélküldemények ellenőrzése, míg a negyedik biztosította a szervezeten belül a rádiókapcsolatot. 1946-ban egy új, „különleges mobilbrigád” létrehozására került sor a DPS-en belül, amelynek feladatai kiterjedtek a letartóztatásokra és a foglyok szállításának megszervezésére is. Utóbbiak száma azt követően nőtt rohamosan, hogy Groza miniszterelnök 1945. március 7-én meghirdette a „fasiszták” kisöprését a közéletből.

1948 augusztusában Pintiliét áthelyezték a Központi Bizottság adminisztratív és politikai osztályának vezetéséből a frissen átszervezett Siguranţa élére. Ekkor vette fel a szervezet az Országos Népbiztonsági Igazgatóság (Direcţia Generală a Securităţii Poporului, DGSP), röviden Securitate nevet.

Az új név új küldetést is jelzett. Az állambiztonság formálisan továbbra is a Belügyminisztérium szervezetébe tartozott, szerepe pedig a 221/1948. sz. alapító rendelet (1948. augusztus 30.) szerint az volt, hogy „megvédje a demokratikus vívmányokat, és biztosítsa a Román Népköztársaság biztonságát a szervezkedő belső és külső ellenséggel szemben”. A „demokratikus vívmányok” védelme az RMP hatalmon maradásának biztosítását jelentette, és ezáltal az új Román Népköztársaság hivatalosan is rendőrállamként határozta meg magát. A Securitate tisztjeinek 90%-a párttag volt, Pintilie KB-tagsága pedig implicit módon is jelezte, hogy a szervezet a párt ellenőrzése alatt áll.

Két héttel korábban, augusztus 15-én Gheorghe Pintilie altábornagyot rendeletben a DGSP igazgatójává nevezték ki. Szeptember 1-jén két további helyettest kapott vezérőrnagyi rangban: a besszarábiai származású, orosz anyanyelvű Alexandru Nicolskit, valamint az ugyanonnan származó, ukrán nemzetiségű Vladimir Mazurut, aki a későbbiekben lengyelországi nagyköveti tisztséget is betöltött. Mindhárman az ekkor MGB néven ismert szovjet állambiztonság tagjai voltak.

A teljes cikk a betekinto.hu oldalon olvasható.