Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Japán szembenéz háborús múltjával

2011. december 16. 12:38

A japán kormány bocsánatot kért amiatt, hogy a második világháború idején kanadai foglyokat kínoztak meg és fogtak kényszermunkára. A lépéstől sokan komoly áttörést várnak, mivel a szigetország még mindig nagyon nehezen tud megbékélni háborús múltjával.

<

1941 karácsonyán 1600 holland katonát fogtak el a japánok Hongkongban, két héttel a városért folytatott ütközet után. Összesen három és fél évig voltak hadifogságban, megverték majd bányákban, dokkokban és különböző építkezési területeken dolgoztatták őket. A japán kapitulációig összesen 250-en haltak meg közülük kimerülés, betegség vagy éhínség következtében, de a túlélők is komoly fizikai és mentális sérüléseket szenvedtek. Michael Boire hadtörténész szerint nagyon rosszak voltak a japán táborba kerülők túlélési esélyei: százalékban mérve ez 50-60 körülire tehető, míg például Németország esetében az arány magas, 95 százalék volt.

A hongkongi elfogatásáról és háborús élményeiről könyvet író George MacDonell szerint a japán bocsánatkérés azt mutatja, hogy Tokió próbál megbékélni múltjával. „Ez kis elégtételt jelent nekünk” – nyilatkozta a 89 éves torontói férfi. „Viszont nagy lépés a japánoknak, akiknek ez sok előnnyel jár” – tette hozzá.

A történészek egyértelmű állásfoglalása, hogy Japán meglehetősen szűkszavú, mikor a bocsánatkérésekről van szó, különösen, ha azt a többi országgal vetjük össze. „A japán kormánynak nagy nehézségére esik bocsánatot kérni olyasmiért, amit a második világháborúban követett el” – mondta Diana Lary, a British Columbia Egyetem egykori professzora. „Hasonlítsuk csak össze Németországgal. Berlin nem csak hogy elismerte bűneit, de azt nagyon őszintén tette, ráadásul ezt a jóvátétel számos formájával bizonyította” – fejtette ki.

Japán eddig Koreától és néhány más ázsiai országtól kért bocsánatot a gyarmati uralom idején elkövetett bűnei miatt, de tavaly például amerikai hadifoglyokat, néhány éve pedig ausztráliai katonákat követett meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Japán szembenéz háborús múltjával

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra