Emlékezés mínusz 40 fokban

2011. december 14. 14:33 MTI

Jens Stoltenberg kormányfő leleplezte a kalandkereső szobrát, és az emberiség történetének egyik legnagyobb tettének nevezte, hogy Amundsennek száz éve sikerült meghódítania az utolsó "terra incognitát", azaz felfedezetlen területet.

A jeles évforduló alkalmából hozzávetőleg húsz expedíció - fele norvég - indult a Déli-sarkra, hogy odaérjen a ceremóniára, amelyet a skandináv állam közszolgálati televíziója (NRK) közvetített. Sok csapatot azonban hátráltatott az időjárás, így repülővel kellett megtenniük az út végső szakaszát.

Jens Stoltenberg sítalpakon tette meg három honfitársával az utolsó öt kilométert a Déli-sarkig, ahol nem a jeges "semmi" várta, ahogy száz éve Amundsent, hanem egy jól kiépített amerikai állomás, a Scott-Amundsen. A bázison ott állomásozó kétszáz ember, tévéstábok, sarkvidéki utazók, kormányképviselők és turisták ünnepelték a Déli-sark meghódításának centenáriumát.

A Déli-sark a Föld forgástengelyének az a pontja, ahol az a déli földtekén a felszínt metszi. Itt futnak össze a délkörök, innen minden irányban észak van, és azonos távolságban fekszik az Egyenlítő. A Déli-sark az Antarktika közepén, 2804 méter magasságban található, az éves középhőmérséklet itt -49 Celsius-fok. Az "igazi" Déli-sarkot csak egy tábla és cövek jelöli, fotózási célokra néhány méterrel arrébb egy oszlopon álló gömb szolgál.

A déli sarkkört 1772-ben a brit James Cook szelte át elsőként, magát az Antarktikát 1820 januárjában az orosz szolgálatban álló Fabian von Bellinghausen, a brit Edward Bransfield és az amerikai Nathaniel Palmer is megpillantotta; elsőként a következő évben az amerikai John Davis szállt ott partra.

A hatodik kontinensen 1898-ban telelt át először egy expedíció - igaz, nem önszántából, hanem mert hajója a jégbe fagyott. 1909-ben a brit Ernest Shackleton már csak 160 kilométerre volt a pólustól, amikor a szélsőséges körülmények miatt visszafordulásra kényszerült. Ugyanebben az évben az amerikai Robert Peary meghódította az Északi-sarkot, így szédületes versenyfutás kezdődött az utolsó "terra incognita", ismeretlen föld eléréséért.

A dicsőség végül minden idők legnagyobb sarkkutatójának, a norvég Roald Amundsennek adatott meg, aki először járt mindkét sarkon, és először hajózott végig az északkeleti és az északnyugati átjárón is. Amundsen eredetileg az Északi-sarkra készült, de Peary útjának hírére délnek vette az irányt. Ezt még legénységének is csak a nyílt tengeren árulta el, egyben szűkszavú táviratban tudatta döntését a vele egy időben partra szállt brit Robert Falcon Scott-tal.

A két vetélytárs látta egymás hajóját, amikor partra szálltak, és mindketten nagyjából egy időben, 1911 októberében indultak a végső rohamra. Amundsen és négy társa kutyaszánon, 52 kutyával a rövidebb, ám nehezebb, míg Scott a Shackleton által feltárt, de 110 kilométerrel hosszabb útvonalat választotta. Mint kiderült, Amundsen számított jobban, és ő volt a felkészültebb, ráadásul az időjárással is szerencsésebb volt. Menet közben élelmiszer- és tüzelőraktárakat létesített, majd a Központi-Antarktisz fennsíkjára feljutva - és a depókig vezető visszaúton is - a felesleges kutyák húsával táplálkoztak.

A Déli-sarkot 1911. december 14-én (egy hónappal Scotték előtt) érték el, és 99 nap, valamint 2800 kilométer megtétele után 1912. január 25-én az expedíció minden tagja épségben érte el a bázist. Scotték sorsa tragikusan alakult: amikor iszonyatos szenvedések után 1912. január 18-án elérték a pólust, az Amundsen által kitűzött norvég zászló várta őket. Becsületből ők is kitűzték a brit lobogót, de a visszautat nem bírták, és alig 18 kilométerre raktáruktól odavesztek. A tetemek mellett feküdt Scott utolsó feljegyzése, amelyben a feleségemet szót özvegyemre javította. A dráma hatalmas feltűnést keltett - nagyobbat, mint Amundsenék sikere -, és Scotték halálukban is a Déli-sark hősei lettek.