Líbia megmentett kulturális öröksége

2011. november 10. 09:10

A Kadhafi-rezsim elleni felkelés során és a nyomában kibontakozó fegyveres összecsapásokban Irina Bokova, az ENSZ Nevelésügyi, Oktatási és Kulturális Szervezete (UNESCO) főigazgatójának nyilatkozata szerint a líbiai örökség nem szenvedett csorbát. Az ENSZ kulturális ügynökségének vezetője ugyanakkor arra figyelmeztette a nemzetközi műkincskereskedelmi piac szereplőit, hogy „jelen körülmények között legyenek nagyon óvatosak a Líbiából származó tárgyakkal kapcsolatban”, hiszen a háború nagy lehetőséget nyújtott az illegalitásban tevékenykedő műkereskedőknek.

Leptis Magna

A 12 ezer évre visszanyúló régészeti emlékek jelentősen meghatározzák a hatmilliós népességű Líbia arculatát. A maghrebi ország már legalább nyolcezer éve folyamatosan lakott terület. Erről a tényről tanúskodik Líbia öt világörökségi listára felkerült helyszínének egyike, az Akkakusz-hegyvonulat is. A közel 100 km hosszú, észak-déli irányú hegység egyes barlangjaiban i.e. 12 000 és i.sz. 100 között készült zsiráfokat, struccokat, elefántokat és tevéket ábrázoló sziklarajzokat találtak a kutatók a Szahara szívében, ami azt bizonyítja, hogy néhány évezrede még lakható volt a forró síkság.

Az Akkakusz-hegység sziklarajza

Líbia első jelentősebb civilizációját a föníciaiak alapították háromezer éve. A Tripolitól 130 kilométerrel keletre lévő Leptis Magnát (mai neve: Lebda) föníciai kereskedők hozták létre. A római korban jelentős afrikai központtá fejlődő város virágkorát nagy szülötte, Septimus Severus császár uralkodása (193-211) alatt élte. Kevesen tudják, hogy – az azóta az araboknak köszönhetően rommá lett – város színházterének legszebb oszlopai ma Versaillest díszítik. Az UNESCO 1982-ben vette fel a várost világörökségi listájára.

Punok, görögök, rómaiak

Líbia alapvetően három nagyobb történeti részre osztható. Az észak-nyugati részeket magába foglaló Tripolitania főként a föníciaiak utódai, a punok által emelt városokból áll. Az ország keleti fele, Cyrenaica a görögök által i.e. 630-ban alapított Küréné városáról kapta nevét. Mellette még négy jelentősebb város (köztük Euszperidész, mai nevén Bengázi, a felkelők fővárosa) alkotta a Pentapoliszt, azaz az Öt várost. Később a terület római kézre került, ahol egyesítették Líbia régióit, azonban Cyrenaica városai mind a mai napig megőrizték görög, Tripolitania pedig pun jellegét.

A gabonatározók

A rómaiak után Líbia a vandálok, a bizánciak, majd az arabok kezére került, akiknek több mint egy évezredes jelenléte szintén kihatott az ország kulturális jellegére. Ha az országban járunk, érdemes megtekinteni a világörökségi listán szereplő további három emléket is. A pun alapítású 2500 éves város, Szabratha monumentális színházépületével, mozaikpadlózatával elkápráztatja a szemet. A berber kultúra jelentős alkotásai közül kiemelkedik Kasr al Haj, Nalut vagy Kabav községek méhkasra emlékeztető, homokkőből és gipszből épült gabonatározói. Az ország legnyugatibb részén fekvő Gadames viszont már egy igazi sivatagi város képét mutatja: a mézeskalácshoz hasonló díszítésű építményekkel gazdagított óvárosát műemlékvédelmi okokból azonban 1984-ben kiürítették.

A Földközi-tenger fehér menyasszonya

Az ország legtöbb turistát vonzó történelmi helyszíne maga a főváros, Tripoli. A „Földközi-tenger fehér menyasszonya” néven is ismert település óvárosa megőrizte egykori formáját. Az óváros falait még az ókoriak építették, de a török terjeszkedés során szinte teljesen elpusztultak; a mai városfalat a Johannita Lovagrend tagjai húzták fel. Tripoli második legnépszerűbb helye az Assaraja al-Hamra, vagyis a Vörös Erőd. A johanniták által épített, később oszmán kézre kerülő vár minden vonásával a török időszakot eleveníti meg. A Vörös Erődben található Líbia nemzeti múzeuma, a Jamahirija Múzeum, ahol görög, római és oszmán török emlékek láthatók.

Szabratha

Líbia történetét egy tucatnyi nép alakította az alapító föníciaiaktól kezdve a punokon, perzsákon, görögökön, rómaiakon, vandálokon, bizánciakon keresztül a terjeszkedő törökökig és a gyarmatosító olaszokig bezárólag. Az elnyomó korszakok után ma az ország népe szabadon birtokolhatja történeti emlékeit és javait. A nemzetközi közösség reményei szerint az új Líbia vezetőiben előbb-utóbb tudatosul, hogy felbecsülhetetlen értékű, kincsekben és műemlékekben gazdag területet mondhatnak hazájuknak.