Húsz éve számolták fel a KGB-t

2011. október 11. 10:09 Múlt-kor, MTI

A bolsevik rendszer az 1917. novemberi hatalomátvételt követően 1917. december 20-án hozta létre Feliksz Edmundovics Dzerzsinszkij, a "Vaskezű Feliksz" vezetésével a politikai rendőrséget, közkeletű nevén a "Csekát" (Összoroszországi Rendkívüli Bizottság - VCSK). A "forradalom lángoló pallosa" arra volt hivatott, hogy fellépjen az ellenforradalommal és a szabotázscselekményekkel szemben, megsemmisítse a rendszer ellenségeit, elhárítsa és megtorolja a rendszerellenes belföldi vagy külföldről induló szervezkedéseket, akciókat. A testület elnevezése az évtizedek során többször változott (VCSK, GPU, OGPU, NKVD, NKGB, MGB, MVD, KGB), működött közvetlenül a kormány vagy egyes minisztériumok alá rendelve, vagy önálló minisztériumként, ám hátborzongató hírneve a 74 év során jottányit sem változott.

A szovjet állambiztonsági szolgálat hosszú évtizedeken keresztül a totalitárius rendszer kíméletet nem ismerő eszköze, az embertelen diktatúra védelmezője, a nép ellenségeinek minősített másként gondolkozók réme volt. A sztálini tisztogatások idején sok millió szovjet állampolgár esett áldozatául az elnyomó gépezetnek, amely saját munkatársait sem kímélte. Viktor Csebrikov egykori KGB-elnök szerint hamis vádak alapján több mint 20 ezer, az SZKP-t odaadóan szolgáló "csekista" is áldozata lett a sztálini represszióknak.

Sztálin, majd gyűlölt hóhéra, Berija 1953-ban bekövetkezett halálát követően a hruscsovi vezetés átszervezte az államvédelmet: erőteljesen megnyirbálta jogkörét, állományát pedig jelentősen csökkentette, 1953 és 1956 között az állambiztonsági szervek létszáma a felére apadt. 1954. március 13-án állították fel a szovjet kormány mellett működő Állambiztonsági Bizottságot: a belügyminisztériumtól leválasztották az állambiztonsági szerveket a hozzájuk tartozó alakulatokkal, a határőrséget, a katonai elhárítást, az egyes oktatási és tudományos-kutató intézeteket.

Az így létrejött KGB formailag a szovjet minisztertanács alárendeltségébe tartozott, de az SZKP KB közvetlen politikai irányítása és kontrollja alatt tevékenykedett. Az SZKP KB elnökségének 1959. április 9-i rendelete, illetve a szovjet minisztertanács ennek alapján hozott határozata véglegesítette a testület jogállását és feladatkörét. Eszerint a KGB központi és helyi szerveinek alapfeladata a szocialista állam és határainak megvédése a külső és a belső ellenséggel szemben, továbbá a szovjetellenes imperialista kémtevékenység meghiúsítása. A dokumentum kimondta azt is, hogy az állambiztonsági szerveknek szigorúan be kell tartaniuk a szocialista törvényességet, de úgy, hogy a szovjet állam egyetlen ellensége se kerülje el a megérdemelt büntetést, viszont egyetlen állampolgárnak se kelljen elszenvednie megalapozatlan felelősségre vonást.

A KGB szövetségi-köztársasági jellegű volt: a Szovjetunió valamennyi köztársaságának minisztertanácsa alá rendelve működtek ilyen szervezetek, és a központi testület részben ezek útján látta el feladatait. A KGB-nek állami bizottságként a minisztériumokhoz hasonló jogállása volt, de vezetőjét nem miniszternek, hanem elnöknek nevezték, aki tagja volt a minisztertanácsnak. A KGB 1978-ban, Jurij Andropov elnöksége idején kikerült a kormány közvetlen fennhatósága alól, s mint központi államigazgatási szerv a Szovjetunió Állambiztonsági Bizottsága elnevezést kapta.

A KGB szervezetileg főigazgatóságokra és igazgatóságokra tagolódott. Ezek olyan területeket felügyeltek, mint a külföldi hírszerzés, a belbiztonság és a belső elhárítás, a katonai elhárítás, a szovjetellenes elemek elleni harc, közlekedés-szállítás, a gazdasági-ipari kémkedés elleni harc, hírközlés és rejtjelezés, gondoskodás a párt és a kormány vezetőinek, az egyes védett objektumoknak a biztonságáról, egészségügy, elektronikus felderítés, az államhatárok védelme.

Az utolsó KGB-elnök, Vagyim Bakatyin visszaemlékezései szerint a szervezetnek megszűnése évében, 1991-ben 480 ezer munkatársa volt. Közülük 220 ezer szolgált a határőrségnél, 50 ezer a belbiztonsági alakulatoknál, mintegy 23 ezer fő alkotott 3 légideszant hadosztályt és egy motoros lövészbrigádot, s tartozott még hozzá egy ezerfős, különleges rendeltetésű (szpecnaz) alakulat (ebből verbuválódtak a Grom, az Alfa és a Vimpel néven működő kommandók). Bakatyin szerint a KGB titkosügynök-hálózata 260 ezer főből állt, akik között szovjet és külföldi állampolgárok is voltak.

A végnapjait élő Szovjetunióban 1991 augusztusának második felében az állami és pártvezetés konzervatív része puccsot szervezett a Krímben tartózkodó Mihail Gorbacsov szovjet államfő megdöntésére. Az államcsínyt irányító csoportban, amelynek élén Gorbacsov helyettese, Gennagyij Janajev alelnök állt, aktív szerepet játszott Vlagyimir Krjucskov akkori KGB-elnök, aki a vezetése alatt álló testület egyes alakulatait is mozgósította. A hatalomátvételi kísérlet kudarcában az is közrejátszott, hogy az Alfa kommandó kereken megtagadta a Rendkívüli Állapotot Ellenőrző Állami Bizottság augusztus 20-i parancsát, hogy támadja meg az oroszországi parlament épületét, és tartóztassa le Jelcinnel az élén az Oroszországi Föderáció vezetőit. Az államcsíny összeomlása után Krjucskovot az elsők között vették őrizetbe és vonták felelősségre.

A Szovjetunió elnökéből és a tagköztársaságok elnökeiből felálló új vezető szerv, az Államtanács 1991. október 11-én úgy döntött, hogy felszámolja a Szovjetunió Állambiztonsági Bizottságát, s annak részlegeire építve önálló Központi Hírszerző Szolgálatot, Köztársaságközi Biztonsági Szolgálatot, valamint Államhatár-védelmi Bizottságot hoz létre. Az Államtanács a döntést azzal indokolta, hogy az ország állami felépítésében zajló változások, az emberi jogok megbízható garantálása tette szükségessé a KGB megszüntetését. Miután Szovjetunió 1991. decemberi szétesésével megszűntek a központi államvédelmi testületek, szerepüket az utódállamok hasonló szervei vették át.

Gyóni Gábor, az ELTE Ruszisztikai Kutatási és Módszertani Központ munkatársa érdeklődésünkre elmondta, a német példa – amikor a Bundestag egy alapítványt bízott meg az NDK kommunista pártja által alkalmazott diktatórikus módszerek feldolgozásával – egyhamar nem fog bekövetkezni Oroszországban, mivel jövőre várhatóan ismét olyan elnök ülhet a Kremlben, aki maga is a szervezetnek dolgozott.

A történész szerint mindez egyenlő lenne a múlt elvetésével, a szovjet örökség megtagadásával. Hozzátette: ugyan a KGB-akták teljes megnyitására még sokat kell várni, de így is komoly forráspublikációs munka folyik az országban. A sztálinizmus korának titkosszolgálati történetére vonatkozó napi operatív jelentések fontos források például a kollektivizálás időszakának feldolgozása szempontjából, míg legutóbb a csernobili katasztrófával kapcsolatos KGB-iratok kerültek ilyen formában a kezébe – magyarázta Gyóni Gábor.

A kutató rámutatott: ugyan a titkosszolgálatok az egész társadalmat behálózták, az oroszok nem csak negatív konnotációkat társítanak a rettegett szervezethez. Sokan ugyanis a nagyhatalom jelképét látják a KGB-ben, amelyhez a hetvenes években, a brezsnyevi korszak idején az az illuzió kapcsolódott, hogy az egyetlen szervezet az országban, amelyet nem érintett a 'pangás' és a korrupció – mondta el Gyóni Gábor.