Örök rejtély maradhat a Franklin-expedíció
2011. szeptember 20. 09:12 BBC News
Nem jelent jót az álmoskönyvek szerint, ha valaki a Sir John Franklin vezette fatális expedíció felkutatására indul: legutóbb egy kanadai kutatócsapat tért haza üres kézzel.
1845-ben Franklin, a brit Királyi Tengerészet tisztje két hajóval, fedélzetén 129 emberrel vágott neki az Északnyugati Területeknek, hogy egy merész vállalkozás keretében feltérképezze az Atlanti-és a Csendes-óceánt összekötő Északnyugati Átjárót. A korának legnagyobb, legerősebb hajói közé tartozó HMS Erebus és HMS Terror hét évre elegendő felszereléssel, a lehető legmodernebb technikával felszerelve indult útnak. Az expedíció mégis katasztrófával zárult, mind a 129 tengerész itt lelte halálát, a tragédia okairól szinte semmit se tudni.
A szerencsétlenül járt hajók felkutatására már 1848-ban is indult egy egység, azóta kanadai, amerikai és brit csapatok folyamatosan vizslatták a titkát talán örökre megőrző, háborgó Jeges-tenger. Legutóbb a Parks Canada tett bejelentést, arról, hogy nincs bejelentenivalója. „Sokat változott, hogy mit keresünk. Már nem túlélőket, már nem földi maradványokat, csak válaszokat” – nyilatkozta rezignáltan az Eresbus kapitányáról, James Fitzjamesről életrajzot is jegyző William Battersby. „A legmegdöbbentőbb, hogy minden erőfeszítés ellenére, 160 év után sem tudjuk, hogy hol vannak, mi történt a hajókkal és a legénységgel” – tette hozzá.
A kutatók eddig olyan kőhalmokat találtak, amelyen a hajószerencsétlenséget túlélő tengerészek kéznyomai vannak. Próbálkoztak az oral history módszerével is, számos olyan inuittal sikerült beszélni, akik tanúi voltak az Erebus és a Terror elsüllyedésének, de előkerült néhány csont, valamint a jég fogságába zárt emberi maradvány is – hajó azonban egy se, nem beszélve Franklinról.
A következő években kezdett körvonalazódni az expedíció életben maradt legénységének további sorsa. A tragédiát követő első tél folyamán a tengerészek délnek indultak, ahol Franklin egy sziklába a következő feliratot véste: „Mindannyian jól vagyunk”. Egy hónappal később már halott volt. Egy évre rá a legénység visszatért a helyszínre, de addigra már 15 főre duzzadt a veszteséglista. Idővel a túlélők egyre soványabbak lettek, pusztított közöttük a skorbut, a TBC és az ólommérgezés; végül 1848-ban otthagyták a hajót.
1859-ben Franklin felesége küldött egységet a hajók – és nem utolsósorban hitvese – felkutatására, ekkor azonban csak egy bálnavadász hajó, könyvek, csokoládék, illetve két matróz csontváza került elő. Nem ez volt azonban az egyetlen olyan expedíció, amelyik nem járt sikerrel. A holdbéli tájra emlékeztető terület hatalmas kiterjedésű, a legmodernebb technika is feltartott kézzel adja meg magát előtte. Így járt a Parks Canada szakembergárdája is. „Mindkét hajó a jégbe zárva élt két évig, majd dél felé sodródott” – nyilatkozta Marc-Andre Bernier, a kutatócsapat munkatársa. „Nekünk már az is fontos, hogy tudjuk: hol ne keressük” – tette hozzá.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
