A montanai bölényvadászatok titkai
2011. augusztus 9. 10:02
Modern módszerekkel kutatják a montanai indián bölényvadászat titkait és hatását az Arizonai Egyetem szakemberei. A Maria Nieves Zedeño által vezetett Kutoyis régészeti projekt az ősi társadalmakat, valamint a nemes állat becserkészésének módszereit elemzi; a kutatás egyben az őslakos törzsek tagjainak képzését is szolgálja.
A kutatás során több tradicionális bölényvadász helyet azonosítottak a montanai Two Medicine völgy területén. A csontok és más leletek radiokarbonos vizsgálata alapján azt valószínűsítik, hogy 1600 körül már jól szervezett vadászatok folytak a területen. A tudósok felmérik a világháborús gyűjtés okozta károkat is, ugyanis akkor nitrogéntartalmuk miatt szedték össze a csontokat; az állati maradványokból kinyert anyagokat a műtrágya, illetve a töltények előállítása során is alkalmazták.
A projekt fontos része az intenzív bölényvadászat ökológiai következményeinek kutatása. Kacy Hollenback és Chritopher Roos mintákat vettek a feltételezett vezetővonalak üledékes lerakódásából, hogy megkíséreljék az egykori tűz kimutatását, ugyanis a feketeláb törzs öregei szerint a régi vadászatokon az őseik tüzet használhattak a bölénycsordák megijesztésére és terelésére, valamint hogy fokozzák a takarmány növekedését a stratégiai vadászhelyszíneken.
A vezetővonalak gondos előkészítéssel és kőrakások elhelyezésével kialakított útvonalak voltak, amelyekkel a vadászóhelyre „vezették” a bölénycsordát, négy kilométeren keresztül, amíg azok a sziklához nem értek, ahonnan leugorva vagy súlyosan megsebesültek, vagy meghaltak. A zuhanást túlélő állatokat kivégezték. A tűzhasználat leginkább a rétegződött csontok esetében látszódott, ugyanis az indián vadászok elégették a maradványokat, hogy távol tartsák a betegségeket és a dögevőket.
A csontok előzetes elemzése szerint helyben kezdhették el a hús feldolgozását. Bejamin Curry, az Arizonai Egyetem projektjében résztvevő hallgató szerint úgy tűnik, hogy Kutoyis magába foglalt egy gyilkolási területet, egy kezdeti feldolgozási helyszínt, és egy végső, alapos feldolgozási központot, amelyben minden felhasználható húst és velőt eltávolítottak az elhullott állat testéről.
A vizsgálat során a tradicionális bölényvadászatot is rekonstruálták. A kísérlethez régi gumiabroncsokat használtak fel, amelyeket egy 25 méteres lejtőn gurítottak le, majd stopperórával mérték, milyen gyors lehetett a rohanó bölény.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
