Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A nácik újraírták a Bibliát

2011. július 28. 09:39 The Daily Mail

Hitler különleges Bibliájából kiderül, hogy az egyházak ellen folytatott küzdelemben a nácik megpróbálták kiszerkeszteni a zsidókat a könyvek könyvéből.

<

A furcsa könyvre levéltári kutakodásai során a Nordelbischen Egyházi Hivatal munkatársa, Hansjörg Buss bukkant rá. Az 1941-ben több százezer példányban megjelent könyvet a nácik által megszállt Európa minden templomába eljuttatták. Érthető okokból a legtöbbet a háború végéhez közeledve megsemmisítették, így mára csak pár darab maradt belőle.

Hitler komolyan csodálta az egyház szervezetét, ám tanításaival nem értett egyet. Hamar rá kellett jönnie, hogy eszméi csak saját mozgalmában népszerűek, és a németországi egyházak hatalmát nem tudja megtörni. Ezt jelezte az is, amikor a háború előtt a püspökök szólaltak fel a fogyatékosok céltudatos meggyilkolása ellen. A Führer ekkor elhatározta: szükség van a hívők átnevelésére, így 1939-ben teológiai központot hozott létre az Újszövetség újraírására. Elképzeléseiben ugyanis egy olyan Biblia képe lebegett, amelyből minden zsidó hivatkozást, és a megbocsájtó szeretetre vonatkozó kifejezést eltüntetnek majd.

A "Német egyházi életben lévő zsidó befolyás felkutatására és eltávolítására létrehozott Intézet" legfőbb feladata Jézus árjásítása, és zsidó gyökereinek eltörlése volt. Az intézet élére Hitler Walter Grundmannt nevezte ki. A munka kezdetben jól haladt, az Intézet tevékenységének csúcspontján több, mint 50-en dolgoztak a zsoltárok és a szövegek átírásán. Az új Bibliában nem szerepeltek többé például a Messiás, halleluja, Mózes és Jeruzsálem szavak, és az új történetben Krisztus kereszthalálát kizárólag a zsidókkal történt összetűzése okozta. A Tízparancsolat is érdekes formában alakult át: míg a Führer tisztelete külön pont lett, addig például az ölésre és lopásra vonatkozó parancsokat egyszerűen kihúzták a listából.

Mindez azonban csak addig számított, amíg Hitlert és Himmlert érdekelte a munka. A háború kudarcai után már nem foglalkoztak hasonló elképzelésekkel - mondta el a lapnak Ulrich Messner történész.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A nácik újraírták a Bibliát

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra