A Rosslyn-kápolna Da Vinci-kódja

2011. május 19. 14:08

Kívülről a Rosslyn-kápolna egyáltalán nem tűnik alkalmasnak arra, hogy itt rejtsék el Jézus fejét. Alig magasabb egy átlagos templomnál, a skót település, Roslin picinyke dombján terül el, néhány kilométerre Edinburghtól. Gótikus csúcsa, támpillérjei és csúcsos boltívei öt évszázad időjárásának volt kitéve, de most a restaurálás részeként végre felállványozzák, korábban ugyanis csak egy egyszerű fekete kupolát borították rá.

A kápolnán belül van egy kőkripta, amely a történelem egyik leghíresebb rejtélyét testesíti meg. A legenda szerint a templomosok kincsét a kripta mélyére rejtették, majd egy kőfallal lezárták. Hogy ez mit rejt pontosan, az attól függ, hogy kit is kérdezünk: a Jézus idejéből származó Szent Grál, keresztfájának egy darabja, vagy a Megváltó bebalzsamozott feje, amelyet a templomos lovagrend tagjai hétszáz évvel ezelőtt történt kiűzésük során csempésztek ki a Szentföldről.

Ha bármelyik elmélet ismerős lenne, az leginkább Dan Brown és bestsellere, a Da Vinci-kód körüli nagy csinnadrattának köszönhető: az egyik részben ugyanis a történet főszereplői Londonból Roslinba mennek, ahol felfedezik, hogy a Szent Grál egy ideig a kápolnában hevert. Ide még a templomosok rejtették el, de később újra nyoma veszett. A Da Vinci-kód világhírnevet szerzett a Rosslyn-kápolnának, az ugyanis néhány elvakult Grál-kutatót és megrögzött történészt kivéve korábban még Skóciában is meglehetősen ismeretlennek számított, egészen a könyv 2003-as megjelenéséig. A kápolna látogatottsága azóta a duplájára emelkedett, ami elég forrást biztosított a restaurálási munkálatok megindulásához.

Nem véletlen, hogy a hely olyannyira megragadta Dan Brown fantáziáját, ugyanis szinte kínálja magát a szüntelen összeesküvés-elméletgyártás. A kápolna belseje leginkább egy agyontetovált emberre emlékeztet: skandináv sárkányok, erdei pogány istenségek, kétpúpú tevék, vissza-visszatérő történetek az Ó-és Újszövetségből. Csak kevés olyan forrás maradt fenn arra vonatkozóan, hogy a kápolna építtetői mit is akartak ezekkel üzenni, (a közeli Roslin-kastélynál kitört gyakori tüzek elpusztították a St. Clair családi archívumát) így gyakorlatilag bárki bármit kimagyarázhat az ábrázolásokból.

Az 1120 körül alapított templomos lovagrendet a Szentföldre érkező zarándokok védelmére hozták létre. Miután Szaladin egyiptomi szultán egy évszázaddal később elfoglalta Jeruzsálemet, már nem volt szükség az egyházi rend szolgálatára. A templomosok óriási vagyonra tettek szert, az európai királyok bőkezűen osztogatták a földeket számukra. A 14. század elején már a földek haszonbérletét intézték, de politikai kapcsolataikat az uzsoraszerzésre is kiterjesztették, megkerülve az egyháznak az erre vonatkozó tiltó rendelkezéseit.

A sok ellenséget szerző lovagrend erős hadsereg híján könnyű célpontot jelentett, 1307-ben IV. Fülöp fel is oszlatta őket, majd a templomosok több tagját máglyára küldte. Történetük itt hirtelen véget is érne, ha nem volna néhány történész, aki szerint az üldöztetés elől egy maroknyi lovagnak sikerült megmenekülnie, és később Skóciába csempésznie a templomosok kincsét. A szigetországban I. Róbert skót király védelmét élvezték, aki maga is számkivetett volt, miután megölt egy skót nemest, majd az egyházi igazságszolgáltatás elől elmenekült szűkebb pátriájából. Az érvelés itt több ponton is sántít: egyrészt például teljesen elképzelhetetlen, hogy a templomosok Északnyugat-Franciaországból októberben, az üldöztetés idején hajózzanak át Skóciába.

A kriptához hasonlóan a Rosslyn kőfaragványai is számtalan történetet mesélnek el. Az egyiken egy kukoricára hasonlító növény van, ami azt bizonyítaná, hogy a skótok már jóval Kolumbusz előtt felfedezték az Újvilágot, s tértek vissza az élelmiszerrel (a kukoricacsuhé valójában egy búzacsokor.) Tommy Mitchell elmélete azonban több mint érdekes: az ő teóriája szerint a kápolna kőfaragványai titkos kódokat tartalmaznak.

A kápolna keleti vége 13 keresztbefutó, észak-déli irányba tartó boltív alatt fekszik. A többi gótikus katedrálistól eltérően itt azonban fogként kiugró kis homokkövek szakítják meg a bolt ívét, összesen 213, boltívenként 17-18. Mindegyiken van egy geometriai forma, gyémánt, kör, vagy éppen egy csokor, amelyek szabálytalanul váltogatják egymást, a boltívek lábánál pedig egy-egy faragott angyal látható.

Mitchell, a Brit Királyi Légierő egykori kriptográfusa negyven éve talált rá a kápolnára, amikor az még ismeretlen és áldatlan állapotban volt. Azóta többször is visszatért, és elkezdte vizsgálni a titokzatos köveket és azok szimbolikáját. Mitchell szerint a minták a DNS-ekhez hasonlóan ismétlik magukat; ez nem véletlen – állítja –, ezeket ugyanis az alapítók hagyták ránk, az angyalok pedig kulcsszerepet játszanak a kibetűzésben.

Az egyik legfigyelemreméltóbb szobor azé az angyalé, aki skótdudát tart a kezében: ez a hangszer egyik legkorábbi ábrázolásának számít, lévén hogy a skótdudát néhány évtizeddel a kápolna építése előtt találták fel. Az üzenet célját azért is nehéz megfejteni, mivel nem tudni, hogy ki faragta az angyalokat, vagy bármi mást a kápolnában. Láthatólag nem sajnálta a pénzt az építésre a kápolna patrónusa, William St. Clair, de szinte teljesen elképzelhetetlen, hogy minden munkafázis az ő irányításával zajlott volna. Mitchell szerint mindezekért egyetlen titokzatos ember tehető „felelőssé”: egy középkori zeneszerző. Mitchell fia – szintén zeneszerző – a boltíveken látható mintákat Ernst Chladni német akusztikus után Chladni-mintáknak keresztelte el. (Chladni homokot szórt egy fémlap tetejére, majd miután megszólaltatta, a vibráláskor kiderült, hogy a homokszemek hova gyűlnek. Ezzel meg lehetett figyelni az olyan apró rezgéseket, amelyek korábban a szem előtt láthatatlanok voltak. Minél erősebb a frekvencia, annál bonyolultabb a homok által kirajzolt ábra.)

Száz évvel később ezeket a mintákat John Tyndall foglalta táblázatba, aminek „újrafelfedezése” a két Mitchell számára megdöbbentő élménnyel ért fel: a táblázatban található minták és a boltíveken látható szimbólumok ugyanis kísértetiesen hasonlítanak egymásra. Ezzel csak egy baj van: a kápolna a 15. században épült, Ernst Chladni pedig csak két évszázaddal később született meg, nem beszélve Tyndall munkásságáról, ami még nem feltétlenül jelenti azt, hogy azelőtt senki sem fedezhette fel korábban a jelenséget. Ha sikerülne a tizenkét különböző szimbólumot összevetni a Chladni-féle mintákkal, megkapnák a 213-as sorozatot – gondolta Mitchell. A bizonyíték maga a zene lenne: persze nem feltétlenül üdvös, ha egy Gershwin, vagy Bartók jönne ki belőle, de egy középkori dallam már azt jelenti, hogy jó nyomon járnak.

Mitchell fia sugallatára a dallam kezdő "hangját" egy cimbalomszerű hangszert fogó angyalnál találta meg, s onnan már csak néhány lépésre volt szükség, hogy Mitchell rekonstruálja azt a kottát, amelyet az építő hagyott az utókorra – már ha valóban ez volt a szándéka.