Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Volt egyszer egy békekötés

2011. április 6. 09:23

Emlékkiállítás nyílt Szolnokon a Rákóczi-szabadságharc befejezését jelentő szatmári béke aláírásának 300. évfordulója alkalmából.

<

A Rákóczi-szabadságharcot lezáró eseményekről máig vegyes kép él a köztudatban, például nagymajtényi fegyverletételről beszélünk, holott akkor erről szó sem volt. A nagymajtényi síkon felvonuló kuruc csapatok csupán zászlaikat szúrták le a földbe az ellenségeskedés befejezésének jeleként, majd teljes fegyverzetben énekelve vonultak el, illetve tértek meg otthonaikba. A szatmári béke az adott lehetőségek között a magyar diplomácia sikere volt, mindkét fél érdekeit szolgálta, s részben 1920-ig meghatározta történelmünket: egy csaknem vereséggel végződött hosszú fegyveres harc után lehetővé tette az ország újjáépítését, az európai fejlődéshez történő csatlakozásunkat.

A kiállítás azt is hangsúlyozni kívánja, hogy a Rákóczi szabadságharc a spanyol örökösödési háború által megteremtett kedvező külpolitikai helyzetben bontakozott ki, s története is törvényszerűen összefonódott azzal. Ennek alapján értékelhetőek Károlyi Sándor és Pálffy János, részint Rákóczi ellenében is megvalósuló törekvései a szabadságharc lezárására, a béke mielőbbi megteremtésére.

A tárlaton látható fegyverek, pénzek, képzőművészeti alkotások, könyvek és kéziratok nagyobb része a Máday-gyűjtemény anyaga. Mellettük a Déri Múzeum, a Dobó István Vármúzeum, a Hadtörténeti Múzeum, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, a Jósa András Múzeum, a szolnoki Magyar Éremgyűjtők Egyesülete, az Öntödei Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Móra Ferenc Múzeum is kölcsönzött tárgyakat erre az alkalomra. Károlyi László és a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága szívességéből egy ideig az eredeti asztal is megtekinthető majd Szolnokon, melyen 1711. április 30-án a szatmári békét aláírták.

Látogatható: március 31 és június 8. között a szolnoki Damjanich János Múzeumban

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Volt egyszer egy békekötés

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra