A magyar hajóépítés gyöngyszemei modellen
2011. március 21. 13:33
Tengeri hadihajó, konténerszállító, úszódaru, luxusgőzösök és egy nyolc éve épülő luxusgőzös modelljét is megtekinthetik a látogatók a fővárosi Közlekedési Múzeum új kiállításán.
Domonkos Csaba, a múzeum szóvivője szerint összesen 61 modellt mutatnak be a május 1-ig látható kiállításon. A magyar hajóépítés 175 évének gyöngyszemei között megcsodálható a magyar hídépítés veteránjának számító Clark Ádám úszódaru, a budapesti és magyar hajógyárakban épített tengeri hadihajók és a Dunára szánt luxusgőzösök.
A makettek a TIT Hajózástörténeti Modellező és Hagyományőrző Egyesület és a Ganz Danubius hajógyár gyűjteményéből származnak. A modellek egytől egyig hagyományos eljárásban készülnek, azaz előre gyártott, "gyári" alkatrészek nélkül: minden darabot a modellezők maguk készítenek el fából, papírból vagy fémből.
A kiállítás egyik különlegessége a Székesfehérvár nevű Duna-tengerjáró hajó modellje, amelyet félbevágva, metszetelve mutatnak be, így a hajó belső szerkezete is megismerhető. A kiállítás alatt a világ leghíresebb hajójának, a Titanicnak nyolc éve épülő 270 centiméter hosszú modelljén nyomon követhető, miképpen is készülnek az egyedi építésű modellek.