Egykoron százezer szerzetes élt Mongóliában

2011. március 4. 09:02 MTI

A Láma-templom egy robusztus tibeti stílusú épület fehérre meszelt fallal, felfelé kunkorodó ereszekkel és a szélben csattogó imazászlókkal. Vezetője Baaszanszuren Handszuren, egy karizmatikus, angolul is beszélő szerzetes, aki 1991-ben 14 évesen került a kolostorba, és hét évig főlámája volt.
Amikor dolgozik, Baaszanszuren buddhista napkereszttel díszített emelvényen ül. Alatta zarándokok térdelnek, és sáfránysárga köntöst viselő szerzetesek kántálnak imakönyveikből.

A felnőtt szerzetesek mély torokhangon, a fiatalok dallamosabban és magasabban. A Nap beeső sugaraiban tömjénfüst száll a levegőben, gombócokkal és friss joghurttal teli csészék járnak körbe. Időnként feláll egy-egy szerzetes, kiválik a többiek közül, hogy ellenőrizze a szöveges üzeneteket, vagy megkeresse mobiltelefon-töltőjét.

Amikor nem imádkozik, a vallási elöljáró hétköznapibb kötelezettségeknek tesz eleget: felügyeli a fiatal szerzetesek iskolájában és a meditációs központban zajló tevékenységet, és ha minden úgy alakul, ahogy szeretné, hamarosan a közösségi központ is alá tartozik majd. Készül rá, hogy megjelentesse első könyvét, az Erdene Zuu: a megvilágosodás ékköve című fotóalbumot, amely a kolostor mozgalmas 20. századi történetét eleveníti fel.

"Nagyon izgatott voltam, amikor megtaláltam őket - mondja az először megtalált régi fényképekről a The New York Timesnak. - Archívumokban kezdtem keresgélni, és többet is találtam. Aztán arra gondoltam, ha lesz elég fényképem, össze tudok állítani egy történelemkönyvet. A fényképek szilárd bizonyítékok. A szóban elmondott történelem azonban változik."

Kihagyásokkal több mint négy éven át tartott a kutatás, amelynek eredménye kétszáz felvétel. Baaszanszuren szöveget írt hozzájuk, és kommentárokkal egészítette ki őket. Erdene Zuu történetét dokumentálva egy nagyobb történet is kikerekedett, amely a mongóliai buddhizmus virágzásáról, pusztulásáról és feltámadásáról szól. "Valamikor százezer szerzetes volt Mongóliában" - húzza alá. Vesna Wallace, a Santa Barbara-i Californiai Egyetem buddhista tanulmányokat végző professzora szerint ez durván az ország akkori lakosságának tíz százaléka.

Az ezt az időszakot ábrázoló képek 1900 és 1930 között készültek, és abba a fejezetbe kerültek, amely bemutatja a szerzetesek életét és a rituális, álarcos cam táncot, amelyről Erdene Zuu híres volt. "A cam tánc a rossz energiáktól való megszabadulást szolgálja - magyarázza Baaszanszuren. - A mi kolostorunkban egész más volt, mint egyéb helyeken. A legtöbb kolostorban csak szerzetesek táncolhatták, de a miénkben hétköznapi emberek is."

Erdene Zuuban a cam szertartáshoz százhúsz vagy még több, mongol katonai ruhát, jorét viselő táncos kellett. Az utolsó táncot 1936-ban adták elő, abban az évben, amikor véget ért a buddhizmus virágzása, és elkezdődött majdnem teljes lerombolása a szovjet csatlósállammá vált Mongóliában. "Nálunk nem lehetett megvalósítani a kommunizmust, mert a buddhizmus olyan erős volt, ezért elhatározták, hogy elpusztítják, hogy helyette kommunizmus lehessen - fejti ki a templomvezető. - A mi kolostorunkban is nagy volt a pusztítás. Országszerte több mint ezerkétszáz kolostort romboltak le."

A kolostorok felszámolása 1938-ban és 1939-ben együtt járt a szerzetesek meggyilkolásával, bebörtönzésével és világi életre kényszerítésével. Wallace adatai alapján 1941-re mindössze 241 szerzetes maradt az országban, és a buddhizmus mint intézményes vallás lényegében megszűnt.

Erdene Zuu azonban megmenekült a fizikai végromlástól, mert a mongol kormányhivatalok - nyilvánvalóan személyesen Sztálin nyomására - úgy döntöttek, hogy két kolostort meghagynak, legyen mit mutogatni a külföldi látogatóknak. (A másik az ulánbátori Gandantengcsilin kolostor.) A döntéshez az is hozzájárult, hogy 1944-ben Mongóliában járt Henry Wallace amerikai alelnök, ott fejezve be 43 ezer kilométeres, Kínán, Szibérián és Közép-Ázsián keresztül vezető útját. Wallace-t elkísérte útjára Nyikolaj Konsztantinovics Rerih orosz festő, filozófus, tudós, író, utazó, akit az alelnök mélységesen tisztelt, és együtt érdeklődtek a buddhizmus mongóliai helyzetéről.

Attól az évtől kezdve a kormány odafigyelt Erdene Zuura, olyannyira, hogy helyre is állíttatta. Sőt a kolostor minden évben csekélyke állami támogatást is kapott. Bár múzeumként megnyitották a látogatók előtt, a vallás gyakorlása továbbra is tilos volt benne. "A szocialista korszakban szigorúan tilos volt a vallásgyakorlás, különösen a párttagoknak" - emlékeztet rá Urancsimeg Cultem, a berkeleyi Californiai Egyetem művészettörténésze.

És valóban, csak a mongóliai kommunizmus 1990-es bukása után engedélyezték újból a nyilvános istentiszteletet, és akkor kezdődött meg az újjáépítési időszaka is, amely máig tart. "A buddhizmus újjászületőben van, sok kolostort újjáépítenek... Elképesztő, ahogy kinőnek a semmiből" - fogalmaz Urancsimeg Baaszanszuren ezt az időszakot az 1990-es évekből származó fotókkal illusztrálja, és elsősorban a szertartások újjáéledésére koncentrál, a szertartásokéra, amelyek legalább annyira hozzájárultak Erdene Zuu feltámadásához, mint az épületek és az infrastruktúra rendbehozatala.

Véleménye szerint most már nem az épületek helyreállítására, hanem szerzetesek toborzására, oktatására és az egyházi szolgálatra kell összpontosítani. "Most már nem olyan lényeges újabb templomokat építeni. Sokkal inkább jó szerzetesekre van szükségünk" - szögezi le. Ezért hozta létre azt az iskolát, amelynek jelenleg harminc, 9 és 16 év közötti korú diákja van. "Eredetileg nagyon sok szerzetes nem volt igazán iskolázott - csak a buddhizmust ismerték. De egy szerzetesnek tudományos ismeretekre is szüksége van" - vallja.

A fiatal szerzetesek tehát buddhista és világi oktatásban egyaránt részesülnek. Az osztálytermek fölötti szobákban laknak: az egyikben priccseket látni, az ajtóval szemközti falon Buddhát mintázó óra és a dalai lámáról készült poszter. Baaszanszuren a karakorumi közösségre is szeretné kiterjeszteni az oktatást egy közösségi központ segítségével, amelynek könyvtára, népkonyhája és buddhista tanok elsajátítására szolgáló osztálytermei lennének.

"A vallási szervezetek általában rengeteg szociális munkát végeznek, a buddhista szerzetesek viszont nem, és az emberek ezt rossznak tartják. Vannak bírálók, akik szerint a lámáknak többet kellene tenniük. Egyetértek velük" - bólogat, hozzátéve: "A problémám az, hogy a buddhista tanítás ellentétes az anyagi dolgokkal. De egy kolostort vezetek, és örökké gondolnom kell a pénzre. Ez nem tesz jót a bensőmnek."