Az arab forradalmak miatt nem csapnak össze a civilizációk
2011. február 4. 08:48 MTI
Ahogy 1956-tól kezdve a keleti-európai országok felkelései rávilágítottak arra, hogy a Szovjetunió nem legyőzhetetlen, a tunéziai és az egyiptomi tüntetéseken megnyilvánuló szabadságvágy is érvénytelenítette a civilizációk összecsapásáról szóló elméletet, miszerint az iszlám és a demokrácia nem összeegyeztethető - hangsúlyozta Bernard Guetta külpolitikai elemző a Libération című lapban szerdán közzétett írásában.
A francia baloldali újság munkatársa szerint az "iszlám ébredése" az észak-afrikai országokban arra emlékeztet, hogy a demokrácia értékei egyetemesek: "semmi sem inkább velünk született mély és természetes, mint a szabadságvágy, amely egyáltalán nem a nyugati világ kiváltsága, csak ott előbb győzedelmeskedett, mint máshol".
Guetta a jelenleg az arab világot megrázó eseményekben ugyanazt az elszántságot és végtelen reményt látja, amit az 1848-as európai forradalmak, az 1968-as nemzetközi mozgalom és a berlini falat ledöntő 1989-es kelet-európai hullám jelentett a nyugati világ számára. Az ottomán, majd az európai gyarmatosítás hanyatló századai, azt követően pedig a hidegháború logikája miatt az arab világban kialakult demokráciák felszámolása után az arab népek két rossz közül választhattak: a fennálló vagy az iszlamista diktatúra között.
Az elemző szerint téves elképzelés, hogy ezt a választást a nyugati nagyhatalmak kényszerítették az arab országokra. A középosztály, a nagy vagyonosok, valamint az európai és amerikai cégeknek dolgozó helyi alkalmazottak és munkások is így gondolkodtak, s az arab diktatúrák sokáig az iszlamistáktól való félelemre alapozták társadalmi bázisukat. Időközben azonban az internetnek köszönhetően az észak-afrikai országokban - ahol az iszlamizmus legalább annyira kifulladt, mint az autokráciák - fellépett egy harmadik erő, a tüntetéseket elindító demokrata fiatalság - mutatott rá Guetta.
Az iráni forradalom óta egyedül a politikai iszlám volt "gyógyszerként elfogadható a muzulmán világ két rákos betegségére, az Egyesült Államok által támogatott diktatúrákra és a szovjet mintára működő egypártrendszert hirdetőkkel szemben". A 2001. szeptember 11-i amerikai merényleteket követően egy évtizedig tartott az az illúzió, hogy a hittel majd az iszlám kimozdítható történelmi lemaradásából. Időközben azonban nemcsak az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet ijesztett rá erőszakosságával az iszlámhívőkre, hanem az iráni forradalmat övező korrupció és a Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök újraválasztását követő represszió is megtépázta a dzsihádisták mítoszát az arab világban - véli az elemző.
Miközben az iszlamista szervezetek egyre inkább Törökországra figyeltek, ahol a gazdasági fejlődéssel demokrácia alakult ki és az ország saját iszlám radikálisait "muzulmán demokratákká" formálta át, az arab fiatalságban a szabadság gondolata nyert egyre inkább teret. A törökországi példa - ahol az iszlám már a modernitás korába lépett - a magyarázat arra, hogy az egyiptomi és a tunéziai iszlamisták hogyan egyezhettek ki a szabadságjogokat zászlajukra tűző világias ellenzékiekkel. Ez a magyarázat arra is, hogy miközben az iszlamisták jelentik a legerősebb ellenzéki erőt Egyiptomban, a Nobel-békedíjas Mohamed el-Baradeit kérték fel arra, hogy álljon a nemzeti felkelés élére - írta a francia elemző.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
