Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kiállítás a Bajkeverő majom háborús megmeneküléséről

2010. december 27. 16:45 MTI

A Bajkeverő majom (Curious George) című népszerű gyerekkönyvsorozat eredeti kéziratának kalandos történtet, a szerzőházaspár második világháborús megmenekülését dolgozza föl egy nemrég megnyílt kiállítás az Egyesült Államokban.

<

A történet, amelyről Bajkeverő majom címmel magyarul is több egészestés rajzfilm megjelent, Hans Augusto Rey és felesége, Margret Rey tollából származik. A kézirat azon kevés dolog között volt, amelyet a német zsidó házaspár magával vitt, amikor 1940 júniusában elmenekült Párizsból a náci megszállás elől.

A pár alkatrészekből összetákolt két biciklit, és a fővárosból Orleans-ba hajtott, ahonnan vonattal jutottak tovább Spanyolországba, majd Portugáliába. Ahogy a majomfigura korábban már többször is, a vonatúton is megmentette őket: az igazoltatásnál csak meg kellett mutatniuk a rajzokat, és a rendőr mosolyogva továbbengedte őket - idézi fel Louise Borden, a pár menekülését feldolgozó monográfia szerzője. Reyék Portugáliából 1940 októberében hajóztak át az Egyesült Államokba, ahol a mesekönyv már egy év múlva megjelent, és hatalmas sikert aratott.

A Rey-házaspár 18 évvel később építette azt a New Hampshire-i nyaralót, ahol most háborús megmenekülésük történetét bemutató kiállítás nyílt. A nebraskai Holokauszt Oktatási Intézet által szervezett kiállítás része a szerzők kalandos menekülését feldolgozó 2005-ös gyerekkönyv illusztrációinak bemutatása, ezenkívül meghívták Reyék egykori ismerőseit is, hogy a megőrzött felvételekkel elevenítsék fel az 1977-ben elhunyt Hans Augusto és a férjét közel húsz évvel túlélő Margret emlékét. A tárlat kiegészítéseképpen a Margret és H. A. Rey Központ egy előadássorozatot is szervez a második világháború alatt az Egyesült Államokba irányuló bevándorlásról.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Kiállítás a Bajkeverő majom háborús megmeneküléséről

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra