A jelenkortörténet-írók felelőssége
2010. november 12. 11:08 MTI
Orosz István történész egy budapesti konferencián arra ösztönzött, hogy a történészek szakmai önbecsülésük miatt is emeljék fel szavukat, amikor tudják, hogy mások nem etikusan közelítenek a történelemhez, sőt hazudnak róla.
"Sokan vannak, akik hazudnak, olyanok is, akik saját meggyőződésükkel szemben teszik ezt, fel kell emelni a szavunkat" - hangoztatta az akadémikus a jelenkortörténet-írás problémáiról rendezett kerekasztal-beszélgetésen.
Lengyel László közíró a 20. születésnapját ünneplő Politikatörténeti Alapítvány tanácskozásán arról beszélt: a jelenkortörténet-írás egyik döntő problémája, hogy a történészek nem számolnak le a kialakult mítoszokkal, amelyeket a politikusok "őszinte örömmel táplálnak". Mint mondta, a mítoszok újra meg újra kinőnek, "a gaz kinő", például terjednek az '56-os és Trianon-mítoszok. A szükséges szembenézés szerinte csak a történészek feladata lehet.
Romsics Ignác történész úgy foglalt állást: az utóbbi 20 év kortörténet, amelynek szereplőiről és eseményeiről még nem lehet történészi szakvéleményt mondani, mert nem ismertek a következmények. Horthy Miklósról ma már lehet szakmailag megalapozott véleményt alkotni, de például Pozsgay Imre szerepének történészi megítélése korai, mert még nem lehet felmérni tevékenységének hatásait - hangsúlyozta. Az akadémikus szerint az utóbbi évtizedek történeti folyamata nem zárult le, a történetírás alanya és tárgya közelebb van egymáshoz, mint a régebbi korok vizsgálata esetében. Hozzátette, hogy a politika viszont a lezárult múlt bármely eseményét is "fel tudja kapni", ellentétes interpretációk feszülhetnek egymásnak.
Gyáni Gábor történész, akadémikus azt mondta, a jelenkortörténet-írás legfontosabb problémája az, hogy nagyon szubjektív, a történész által is átélt időt ugyanis lehetetlen objektív, idegen tényként kezelni. Hangsúlyozta, hogy a közelmúlt - vagy, mint fogalmazott, a féltörténelem - megítélésében "nagyokat lehet tévedni", mert nincs időtávlat, nem ismertek a következmények. A jelenkortörténet "ölelkezik" a személyes múlttal, a történelemnek tekintett múltban feloldódik a generációs kollektív emlékezet. A szemlélő személyes identitása rávetül a közelmúlt megítélésére, ez érvényes például az '56-os történetírásra is; egyébként kiváló történészek megközelítésén érezhető saját egykori szerepük - mondta.
Gyáni Gábor arról is beszélt, hogy a jelenkortörténet-írás műfaja a nem szigorúan tudományos esszéírás felé tolódott. A történészek ebben a népszerűbb, közérthető formában, lazább keretek között szélesebb közönséget érhet el. Szerinte a jelenkortörténet-írásnak a politika- és diplomáciatörténet felé kell fordulnia, mert azt lehet megragadni. Lesznek a jövőnek olyan időszakai - mondta -, amelyek aktualizálják a múltat, ezt ma még nem lehet tudni. Hozzáfűzte, hogy a történészek óvatosak, "ki akarják várni, mi történik".
Pritz Pál történész arra hívta fel a figyelmet, mennyire fontos a kortörténet művelése, nagy a történészek felelőssége a múltról alkotott vélemény formálásában. Kritikával állapította meg, hogy a történész szakmának nincs igazi tekintélye, mert művelői nem beszélnek egy nyelven. Különösen károsnak nevezte, hogy a szakmába manapság "mindenki beleszól", a médiában akárki "büntetlenül" történésznek nevezheti magát.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
