Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Dachauban is járt a nácik vendégszeretetét élvező Brit Légió

2010. november 3. 10:53 The Daily Mail

A Brit Légió képviselői 1935-ben látogatást tettek a náci Németországban, és az út során Hitlerrel, Göringgel és Hess-szel is találkoztak, de meglátogatták a dachaui koncentrációs tábort is.

<

A száznegyvennyolc, eddig publikálatlan felvétel egyikén jól látszik, amint a hat főből álló légió vezetője, az első világháborús veterán Francis Fetherston-Godley éppen kezet ráz Hitler helyettesével, Rudolf Hess-szel. Egy másik fotón német, kerekesszékekben ülő veteránok náci karlendítéssel üdvözlik a brit delegációt, majd Fetherston-Godley megkoszorúz egy katonai temetőben felállított világháborús emlékművet.

A fényképeket tartalmazó könyv elején olvasható felirat egymás jobb megértésére szólítja fel a feleket, ahogyan az az első világháború végén is történt. Az intelmek felett a náci horogkeresztes zászló és Nagy-Britannia nemzeti jelképe látható, kissé lefedve egymást, mintha a két ország szövetségre lépett volna egymással.

A könyv részletesen beszámol a Joachim von Ribbentrop nagykövet által szervezett látogatásról: a Brit Légiót hatalmas tömeg köszöntötte a berlini Friedrichstrasse állomáson, majd a német kancellárián Hitler fogadta a delegáció tagjait; később a küldöttség a berlini Neue Wache katonai temetőben megkoszorúzta az első világháborúban elesett katonák tiszteletére állított emlékművet, majd a német veteránok előtt rendeztek felvonulást.

Arról nem maradt fenn fotódokumentáció, hogy a küldöttség az első koncentrációs táborban, Dachauban járt volna, a könyv mindenesetre beszámol az esetről, sőt, néhányan magával Heinrich Himmlerrel, az SS parancsnokával, a tábor felállítójával ebédeltek együtt. A légiós feljegyzések „emigrációból visszatért zsidók megfigyeléséről”, magánzárkákban levő „bűnözőkről és erkölcsileg feslett személyekről” tesznek említést.

Angela Schwarz, a siegeni egyetem legújabbkori történeti tanszékének professzora szerint a brit delegációt fogadó tömeg előre megszervezett esemény volt. A Brit Légió ugyan a veteránok hívására érkezett az országba, de a nácik a saját propagandájuk szolgálatába állították az eseményt, majd találkozókat szerveztek a küldöttség tagjaival. A vizitnek természetesen akadtak ellenzői is, a Skót Légió és a Brit Légió zsidó szárnya 1938-ban a német veteránoknak a szigetországba való meghívása ellen szavazott. Anthony Eden, aki akkoriban tárca nélküli miniszter volt, szintén a náci propaganda veszélyére hívta fel a figyelmet.

Richard Griffith professzor rámutatott: a második világháború előtt komoly érvek hangzottak el Nagy-Britanniában, hogy Londonnak békejobbot kellene nyújtania Berlinnek a háború eszkalálódásának elkerülése érdekében.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Dachauban is járt a nácik vendégszeretetét élvező Brit Légió

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra