Németország egységben - lépésről-lépésre
2010. október 11. 13:41 Múlt-kor, Spiegel Online
Az első lépések
A nemzetközi sakkjátszma 1989. november 21-én, egy hideg, esős keddi napon vette kezdetét. Nyikolaj Portugalov, a KB Németországgal foglalkozó bizottságának tanácsadója bizalmas iratokat adott át nyugati kollégájának, Horst Teltschiknek; az egyik hétoldalas, kézzel írott szöveg Kohl kancellárnak szólt, amelyben "nem kötelező jellegű" ajánlásokat fogalmazott meg. Ekkora már leomlott a fal, de az ország élén továbbra is Egon Krenz, a Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) vezetője, az NDK államtanácsának elnöke állt, ezért a levéllel a KGB-tiszt célja nem lehetett más, mint viszályt szítani a nyugati vezetők között.
Portugalov szerint a nyugatnémet kormánynak "hosszú távú célja a német kérdés megoldása", ezért meg kellene fontolnia a NATO-ból való kilépést, s az ország területén levő nukleáris fegyverek eltávolítását. Teltschik azonban félreértelmezte a látogatás célját, s azt gondolta, a szovjet vezetés két héttel a fal leomlása után már a német egyesítésen gondolkodik. Az egyik Kohl által szervezett összejövetelen - egy évvel a parlamenti választások előtt, a kereszténydemokraták soha nem látott népszerűtlensége mellett -, Teltschik azzal az ötlettel állt elő - utalva a szovjet diplomata memorandumára -, hogy Kohlnak egy tervvel kellene előrukkolnia, amely lerakná a német egység alapjait.
Teltschik ezt követően arról tájékoztatta brit kollégáját, hogy Kohl el akarja hallgattatni külügyminiszterét. A korábbi két jó barát, Kohl és Genscher gyanakvással tekintett a másikra, a kancellár pedig attól félt, hogy a történelmi változásokban ráosztott szerepet külügyére elhappolja előle. Kohl tízpontos, a nemzeti egységet körvonalazó memorandumát - amelyben nem vette igénybe Genscher segítségét - november 28-án mondta el a Bundestag előtt, amelyet otthon kitörő lelkesedéssel fogadták, azonban külföldön szinte mindenhol haragot és neheztelést váltott ki; a stabilitás megteremtése a politikus legfőbb kötelessége, Bonn pedig soha nem cselekedne egyedül - vágták a Kohl fejéhez a kancellár saját szavait.
Az Európai Közösség decemberi ülésen ennek a véleményüknek adtak hangot az európai vezetők, köztük Thatcher is, aki a Kelet-és Nyugat-Németország egyesítése kapcsán a történelem megismétlődésétől tartott, majd hozzátette: ezt az NSZK szövetségesei azért támogatták évtizedeken át, mivel úgy gondolták, soha sem fog bekövetkezni. Kohl nem tett említést Németország keleti határairól, mire a Vaslady ezek megerősítését szándéknyilatkozatban kérte a bonni kormánytól. "Nem garantálok csak úgy bármit. Nem ismerem el a jelenlegi határokat" - replikázott Kohl. Thatcher és Mitterand strasbourgi találkozójukon megállapították, elérkezett az idő a cselekvésre, bár kétséges volt, hogy meg lehet menteni Kelet-Németországot, s fel tudják-e tartóztatni a történelmet, mivel mindeközben 1989 novembere óta már az NDK-ban is az egyesítésért tüntettek ("Wir sind ein Volk").
1989. december 11-én a Németországot felosztó négy nagyhatalom egy-egy képviselője újra összegyűlt a Kammergerichtben; a nagykövetek csupán Berlin helyzetéről cseréltek eszmét, a róluk készített kép pedig hamar bejárta a világsajtót. Genscher ekkor leszögezte: neki nincs kifogása a szovjet részvétel felől Berlin státusát illetően, de Moszkvának semmi köze a német egységhez, majd Washington megfeddte Kohlt és Hans Modrow miniszterelnököt, amiért az Egyesült Államok feje felett kiterjesztették a két Németország közötti légi közlekedést.
Később az amerikai, a francia és a brit képviselő washingtoni találkozóján elhangzottak kivágták a biztosítékot az NSZK-ban, s személy szerint Dieter Kastrup volt az, aki kritikát fogalmazott meg az ország szuverenitását semmibe vevő nagyhatalmakkal szemben. 1989-ben Bush - aki legtöbbször tanácsadóira, köztük a status quot úton-útfélen hangoztató Brent Scowcroft nemzetbiztonsági tanácsadóra hagyatkozott - kijelentette, hogy Washington csak abban az esetben fogadja el a német egyesítést, ha az ország a NATO-tag marad.
Kohl tudta, hogy ha Németország semleges maradna, a katonai szövetség azonnal szétesne, így az Egyesült Államoknak ki kelleni vonni csapatait Európából, amelynek helyén csak egy megerősödött brit-francia szövetség maradna. Már csak Gorbacsovot kellett meggyőzni, hogy fogadja el az észak-atlanti szövetség égisze alatt történt egyesítést; Moszkva azonban továbbra is csapatokat állomásoztatott Kelet-Németországban, az ország tagja volt a Varsói Szerződésnek, a szovjet főtitkárnak pedig szilárd meggyőzése volt, hogy csak a szocialista egységpárt képes egyedül megmenti az NDK-t.
Gorbacsov egy Genscherrel lefolytatott beszélgetés során "fejetlennek" nevezte a kancellár politikáját, aki úgy cselekszik, mint "elefánt a porcelánboltban". Moszkvában mindez elhidegülést hozott magával, amit csak Teltschiknek a szovjet külügyminiszterrel, Eduard Sevardnadzéval való találkozója tört meg; ez utóbbi beszámolt a Kelet-Németország ellen tervezett invázió miatt a szovjet pártfőtitkárra nehezedő nyomásról - ez nem volt ördögtől való gondolat, hiszen ezt a szovjet és keletnémet keményvonalasok is elképzelhetőnek tartották, ha az események menete úgy hozná.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
