Már a vikingek is kényesek voltak vasalt ruháikra

2010. október 5. 10:03 MTI

Bagi András 13 éves korától gyűjti a vasalókat és öntvényeket, rengeteg időt töltve a vasgyűjtő telepeken. "Ez nekem aranyélet volt" - mondja. A 68 éves gyűjtő csupán két kudarcra emlékszik vissza: két vasalót nem tudott megszerezni. Az elsőt egy rokonától szerette volna megkapni gyerekként, de nem sikerült; később egy salgótarjáni telep irodájában a szekrény tetején tárolt rézvasalóra alkudozott hiába, "a néni ráérzett, hogy nagyon kellene nekem". A vasaló ottmaradt, pedig világítós számológépet és árokásást is ígért érte.

Finom szerkezetű drótkefékkel, rozsdamaróval, lazítóval, olajokkal hozta helyre a vastárgyakat, ennek munkaóráit számolni sem érdemes. "Volt, aki megkérdezte, hogy mikor éltem, ha ezeket volt időm összegyűjteni" - idézi fel Bagi András, a válasza pedig: "Nem jártam az Adriai-tenger partjára, szerencsére a feleségem nem igényelte, hogy nyaranként nyolcszor, tízszer fürdőre menjünk. Ő szerette a virágokat, én meg ezt, én ennek hódoltam. Késztetést éreztem, hogy ezt kell csinálnom."

Mint meséli, csaknem elfogta a sírás, amikor a MÉH-telepen végignézte, hogy két férfi meglendíti, majd ledobja a platós autóról a diósgyőri várat ábrázoló kályhát, amely darabokra is tört. Gyűjteményében sorozatszámokkal jelölte a 600 darab vasalót, így időrendben járhatjuk be a régi parasztházban kialakított múzeum három helyiségét. "Már időszámításunk előtt is dolgoztak vasalóval, ez az edény alakú vasaló például kínai" - mutat egy furcsa tárgyra Bagi András, hozzáfűzve, hogy már a vikingek is kényesek voltak vasalt ruháikra.

A tűzhelyen melegíthető vasalók sorától indulunk, ezeket az 1800-as években használták. "Ennek az volt a hátránya, hogy elkoszolódott a talpa, folyamatosan tisztítani kellett, ugyanakkor egy egyszerű falusi kovács is el tudta készíteni vasból" - magyarázza a gyűjtemény tulajdonosa."Nagyon nehezen lehetett szabályozni is, ha ottfelejtették a tűzhelyen vagy későn mentek érte, már túl meleg volt."

Amerikai szabadalmat is begyűjtött, méghozzá a cserélhető fogós vasalót, amellyel - felváltva melegítve a talpakat - folyamatosan lehetett dolgozni. "Kész csodának" nevezi a kettényitható vasvasalót, amelyet már belülről lehetett melegíteni, ezáltal tiszta maradt a talprésze. Betétes, ökörnyelv vagy bárka alakú, rézből és vasból gyártott a továbbfejlesztett változat, ekkor már a vasöntvény betét melegedett a tűzben vagy a tűzhelyen. A készülékek között a legnehezebbek az öntöttvasból gyártott, "téglázóvasnak" is nevezett szabóvasalók, ezeket csak műhelyekben használták, súlyuk eléri a tíz kilót is.

Van a vasalók között faszenes, spirituszos és hálózati gázzal működő is, ezeken a szelep segítségével valamelyest már lehetett szabályozni a hőmérsékletet. A gázoson őrláng égett: amikor az alapra került a vasaló, megnyílt a másik szelep, az őrláng begyújtotta a fúvókákat, ezek végigmelegítették a talpat. A múzeum egyik gázos vasalója a fővárosi gázművek tulajdona volt, a készüléket egy-egy lépcsőház kölcsönözhette ki.

Van tíz darabból álló sorozat is, amelyben a legkisebb vasaló nyolc centiméteres. Mire lehetett jutni ilyen picurka vasalóval? Bagi András szerint egyaránt szolgált kis ruharészek, csipkék, szalagok simítására és a kislányok munkához szoktatására. A faszenes vasalókat a gyárak más-más elzáró részekkel tették különlegessé, van Kossuth-fejes, saskarmos, kasasos, oroszlánfejes, hattyús, fáraófejes. "Akad egy olyan állatos is, amelyről a mai napig nem tudom megállapítani, hogy mi volna az" - jegyzi meg.

A szellőzőnyílásokról is meg lehetett állapítani, hogy egy-egy vasaló melyik gyárból került ki. A készülékek alulról kapták a huzatot, és felülről szellőztek, a füstgáz pedig szó szerint fejfájást okozott a háziasszonyoknak. A javított változatban elöl ment be a levegő, és hátul távozott a füst.

A szegedi Fagler család számozott vasalóit is láthatjuk, mint ahogy a Patent, Szfinx, Dalli márkák mellett a Bihari-féle kéményest is 1898-ból. "Nem is volt Magyarországon említésre méltó vasgyár, amelyik vasalót ne gyártott volna" - mutat rá a gyűjtő.

A Kazáron látható vasalók a presicabányai vasműből, a serestói vasgyárból, a salgótarjáni Hirsch és Frank gyárból, Kisgaram (Rhonic), Dernő, Frigyesfalva műhelyeiből kerültek ki. Faluhelyen minden háztartásban tartottak legalább két vasalót, a parázs pedig mindig kéznél volt. A kályhát egész évben fűtötték, mert azon főztek, nem pedig villany- vagy gáztűzhelyen, de ott volt a faszén a kenyérsütéshez használt kemencében is.