Páratlan kínai kincsek New Yorkban
2010. szeptember 28. 11:10 MTI
Egykor sírt őriztek, most a New York-i Metropolitan Múzeumnál fogadják a vendégeket azok a kőszobrok, amelyek a Jüan-dinasztia páratlan kincseit bemutató tárlaton láthatóak.
A felsorakoztatott tárgyak közül több most hagyja el első ízben Kínát. A kiállításon porcelánnal, a lakkművészet remekeivel, tekercsképekkel, selyemkárpitokkal, valamint az 1271 és 1368 között hatalmon lévő Jüan-dinasztia idejéből származó más kincsekkel találkozhat a közönség.
A Metropolitan Múzeum a dinasztia alapítója, Kubiláj kán születésének idejéből, vagyis 1215-től kezdődően is válogatott darabokat. A legtöbb kiállítási tárgy Kínából érkezett a világhírű múzeumba, de van olyan, amelyik európai és észak-amerikai gyűjteményekből.
A Jüan-dinasztia Kína első mongol származású uralkodócsaládja volt, amelyet Dzsingisz kán unokája, Kubiláj alapított. Kubiláj anyja keresztény volt, ő maga azonban felesége sürgetésére a buddhizmust választotta vallásának. Uralkodása idején a többi vallást is megtűrték, a művészetek pedig virágoztak. Ennek örökségét őrzi az a kétszáz műtárgy, amelyet most New Yorkban felvonultatnak.