Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Ókori kereskedővárost fedeztek fel egy egyiptomi oázisban

2010. augusztus 26. 11:33 MTI

Egy több mint 3500 éves kereskedelmi település maradványait fedezték az egyiptomi Nyugati-sivatag egyik oázisában - jelentette be Faruk Hoszni egyiptomi kulturális miniszter.

<

A Kharga-oázis Umm El-Mawagir nevű körzetében felfedezett település a második átmeneti kor (i.e. 1650-1550) idején élte a fénykorát. A város mintegy ezer évvel idősebb a területen ez idáig felfedezett településmaradványoknál. Az ezer méter hosszú és 250 méter széles település romjaira a Yale Egyetem szakemberei bukkantak rá a Kairótól mintegy 500 kilométerre délre fekvő oázisban. A város a Nílus-völgyet Afrika többi részével összekötő, nyüzsgő kereskedelmi útvonal mentén húzódott.

A régészeti bizonyítékok arról árulkodnak, hogy a város egyetlen közigazgatási rendszer részét képezte és a lakosok elsősorban pékmesterséggel foglalkoztak - mondta Záhi Havvász, az egyiptomi régészeti főtanács főtitkára. Az expedíció vezetője, John Darnell szerint a település a régió egyik élelmiszertermelő központja lehetett.

A szakemberek egy vályogtéglából készült kormányzati épület maradványait, egy ősi pékséget két kemencével, valamint egy fazekaskorongot is találtak a helyszínen. A legelső kutatási eredmények szerint a település a Középbirodalom (i.e. 2134-1569) korától egészen az Újbirodalom (i.e. 1569-1081) beköszöntéig létezett.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Ókori kereskedővárost fedeztek fel egy egyiptomi oázisban

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra