Klímakutatás a régészet szolgálatában

2010. augusztus 25. 09:46 MTI

„A régészet már régóta lehetővé teszi a szárazföldi területek megvédését, de sajnos kevés figyelmet kap a tengerparti és víz alatti műemlékek kérdése” – fejtette ki az University of Stavanger régészeti gyűjteményének meteorológusa, Marianne Nitter. „Ezekbe a kikötők, mólók, csónakházak, kövek és épületek maradványai tartoznak bele – olyan objektumok, amelyek közelebb hoznak minket az ősi, part menti kultúrák megértéséhez, a hajóutak és őseink mobilitásának tanulmányozásához” – tette hozzá.

Ezek a műemlékek a vízszint emelkedésének, a tengeri közlekedés megnövekedett forgalmának és az extrém időjárási körülmények romboló hatásainak vannak kitéve. A magas hullámok és a tomboló viharok például az egész örökséget elpusztíthatják. „A víz alatti és part menti műemlékek számbavétele viszonylag későn, Norvégiában indult meg, ezért egész egyszerűen nem tudjuk megmondani, hány ilyen jellegű tárgy és épület van. Az azonosítatlan objektumokat pedig nem tudjuk megvédeni” – magyarázta Nitter.

A műemlékek lokalizációjához a kutató most a meteorológiát hívja segítségül, a „klímatér” koncepciója ugyanis lehetővé teszi a kutatók számára, hogy a meteorológia elvont fogalmait a régészet a saját tudományterületén alkalmazza. A klímatér egy olyan terület, ahol egyenletes az időjárás, a csapadék, a szélerő és a szélirány; ilyen lokális klímaterek például a völgyek, ligetek, hegyek, fjordok és lejtők. A területet a topográfia és a növényzet határozza meg, amelyek csökkentik a változatos időjárási viszonyok előfordulását. „A klímatér a paraméterekkel együtt gyorsan változhat. A szélirány néhány perc alatt megfordulhat, míg a növényzet néhány esztendő alatt” – mondta a kutató.

A vaskori hajók rendkívül sekély vízben kötöttek ki, amelyet ma már csak a régi, rossz hajók érhetik el. Ahogy az idő előre haladtával a hajók egyre nagyobbakká váltak, sok vikingkori és kora középkori kikötőt elhagytak a 14-15. században. A klímatér koncepciója különösen a legrégebbi hajóutak és kikötők azonosításában segíthet: ezzel a metódussal a tudósok meg tudják állapítani a széljárást és a hullámok természetét a fjordokban, ezáltal sor kerülhet a már nem használatos kikötők lokalizációjára, később pedig a kulturális műemlékek feltárására.

„A tudósok korábban 2050-re és 2100-ra vonatkozó figyelmeztetéseket adtak ki. A globális felmelegedés miatti tengervízszint emelkedés következtében azonban folyamatosan változik a tengerparti környezet is, így felmerülhet, hogy miként tudjuk ezt követően megvédeni a kulturális örökségeinket?” – tette fel a kérdést Nitter. A kutató több társával együtt Norvégia part menti örökségét félti, s a hatóságok figyelmét az üledék eróziójának problémájára irányította, amely a vártnál gyorsabban történik, de szerintük a vízszintemelkedés miatt további védelmi tervekre is szükség lehet majd.