Costa Blanca, a nácik paradicsoma
2010. augusztus 12. 11:13
Valenciai narancs, futball, paella - a lista most egy újabb, a spanyol Costa Blanca népszerűségére nézve nem túl hízelgő tétellel bővült, ugyanis mint kiderült, a fehér homokjáról ismert tengerpart nemcsak a turisták kedvelt úti céljának számít, hanem az egykori náci tisztviselők is szívesen kerestek itt menedéket.
Az elmúlt évben két könyv is foglalkozott azokkal a nácikkal, akik Costa Blancán találták meg a második világháború utáni végső menedékhelyüket. Az első Clara Sánchez díjnyertes regénye, a Mit takar a neved (Lo que esconde tu nombre), amelyik a nácikkal kapcsolatot létesítő Sandra és Julian történetét meséli el. Sandra életének újragondolása céljából, terhesen érkezik meg Madridból a tengerpartra, ahol egy idős párral hozza össze a sors. A nyolcvanéves, Buenos Airesben élő Julian viszont a mauthausei haláltábor egyik túlélője, visszavonult nácivadász, aki jól értesült információk birtokában azért utazik Spanyolországba, hogy egykori magas rangú náci tisztviselők után nyomozzon. Habár a két elbeszélő kitalált személy, a helyszín korántsem az: a regényben említett Denia valós város, amely a nácik számára menedékként és tranzitállomásként szolgált.
A Csizma lábnyoma című könyv (La huella de la bota) Juan Cantarero oknyomozó újságíró munkája, aki egy egész fejezetet szentelt a Spanyolországba menekült náciknak. Cantarero kutatása rámutat a spanyol neonácik és szélsőjobboldali csoportok, valamint azon nácik közötti bizalmas kapcsolatokra, akik a második világháború után Spanyolországba, illetve Dél-Amerikába menekültek. A zsurnaliszta kifejtette, hogy az ibériai ország „nemcsak évtizedeken át volt a Harmadik Birodalom egykori vezetőinek búvóhelye, hanem ma is az”, érvének alátámasztásául pedig az 1989-es madridi eseményekre, a Hitler születésének századik évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésre utalt, amelyen több tucatnyi neonáci – köztük az SS-tag Leon Degrelle – vonult fel.
Csupán annak a kérdésnek a megválaszolása maradt hátra, hogy a nácik miért választották ekkora arányban Spanyolországot? 1939-ben Martínez Anido parancsnok és Heinrich Himmler egyezményt írt alá, amely kimondta, hogy azokat a Spanyolországban élő németeket, akiről bebizonyosodik, nem támogatja a nácik ügyét, mindenfajta kiadatási kérelem vagy bírósági tárgyalás nélkül azonnal haza kell küldeni.
Spanyolország ugyan de facto semleges volt a világháború alatt, de Madrid támogatta Hitler háborús erőfeszítéseit, Franco falangistái szimpatizáltak a nácikkal, a háború alatt és után pedig segítették a különböző helyi szervezeteket. 1941-ben a spanyol diktátor arra kérte a regionális kormányzókat, hogy vegyék lajstromba az országban élő zsidók egy csoportját, majd a hatezer nevet tartalmazó listát „feltételezhetően Himmlernek” nyújtották át – adta hírül júniusban az El País. Cantarero számításai szerint több száz magas rangú náci tisztviselő talált végső menedéket Spanyolországban, nem beszélve az alacsonyabb beosztású személyekről, de jól dokumentált az ibériai országnak a náci menekültek befogadására kidolgozott programja is.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
