Elfeledett ügynökség versenyzett a CIA-vel

2010. augusztus 4. 11:36

A testületet a második világháború során hozták létre: 13 éves működése során a "Tavacska" egy tisztán amerikai, mindennemű európai részvételétől mentes hírszerző szervezet volt, amelynek létéről közel 50 éven át senki sem tudott. Az általuk felhasznált források igen széleskörűek voltak: a náci tisztviselőktől a sztálinista párttagokig szinte mindenkit foglalkoztattak, sőt egyszer egy francia sorozatgyilkos információinak is hasznát vették. Az anyagi támogatást az American Express, a Chase National Bank, vagy épp a Philips elektronikai multinacionális cég biztosították.

A szervezet több tízezer oldalnyi iratanyagának feloldásáról 2001-ben határoztak, ám azokat előbb a CIA elemzői tekintették át és osztályozták, majd amikben nem találtak nemzetbiztonsági kockázatot, azok most váltak kutathatóvá a nagyközönség számára is. Az Associated Press riportjában egy igencsak összetett képet mutat be: a 40 vezető ügynök 32 ország több mint 600 forrására támaszkodva tevékenykedett, akik közül sokan még ma is élnek.

A titkos szervezetet John V. "Frenchy" Grombach ezredes, egy rádiós producer, üzletember, és egykori bokszoló olimpikon vezette, aki 1942-ben kapott megbízást egy kémszervezet létrehozására. A fő cél a teljes titkosság és biztonság volt, ami nem volt jellemző a szövetségesektől és elhárítóktól nyüzsgő OSS-re. A szervezet előbb a Special Service Branch, majd a Special Service Section, végül pedig a Coverage and Indoctrination Branch (CIB) nevet viselte, ám akik tudtak létezéséről, általában a „Tavacska” néven hivatkoztak rá. Ezen elnevezés illett a többi ügynökséghez: a G-2 katonai hírszerzést „Tó”, a CIA-t „Öböl”, míg a Külügyet „Állatkert” fedőnéven ismerték.

Grombach szervezete a kriptográfiában, politikai kémkedésben, és titkos akciókban jeleskedett, és ügynökei voltak többek közt Budapesten, Londonban, Lisszabonban, Madridban, Stockholmban, Bombayben és Isztambulban is. A szervezetet a Philips egyik New York-i irodájából irányították, legfőbb céljuk pedig azon egyének, források és szervezetek megnyerése volt, akik azért nem működtek együtt az OSS-szel, mert az tele volt a brit és francia hírszerzések embereivel, illetve kommunista és orosz elhárítókkal.

Tevékenységükről nem tudni túl sokat: ami biztos, hogy 1944 végén ők próbáltak Göringgel Németország megadásáról tárgyalni, illetve Charles „Lucky” Luciano bevonásával megölték volna Mussolinit is, illetve ők azonosították Norvégiában a német nehézvíz készleteket, amelyek elengedhetetlenek voltak az atombomba elkészítéséhez, és ők tudósítottak elsőként az orosz atombomba felrobbantásáról.

Ügynökük volt az orosz titkosrendőrség vezetésében, és egy titkos akció során disszidenseket küldtek a vasfüggöny mögé, hogy ott kódfejtő berendezéseket szerezzenek. A Tavacska budapesti ügynöke, James McCargar segítségével ők szervezeték meg Pfeiffer Zoltán szökését is: Bécs felé az útzárakon sikeresen jutottak át, cigarettával megvesztegetve az oroszokat - mesélt róla az AP-nek Pfeiffer lánya, a San Franciscóban élő Madeline.

Az egyik legfőbb ügynökük nem James Bond, hanem az Alice Miller kódnéven ismert Ruth Fischer volt, aki a háború előtti német kommunista párt vezetője volt, majd később elsődleges információkat szerzett az európai, afrikai és kínai sztálinista, marxista és szocialista pártokról a észak-amerikai hírlapszövetség tudósítójaként.

A CIA nem tartotta sokra őket, és mivel forrásaikat nem adták ki nekik, értéktelenségük és megszüntetésük mellett kardoskodtak. Mivel a szervezet kezdetben a Védelmi Minisztériumnak dolgozott ez nem volt probléma, ám az 1950-es években a CIA beszállítójává váltak: kvázi privát vállalatként Grombach a megbízhatatlan hírszerzők neveit gyűjtötte McCarthynak. Ezzel azonban felbosszantották a CIA-t, akik felbontották a szerződést velük, és a Tavacska ezzel megszűnt létezni.

Történetükkel kapcsolatban még ma is nagyon sok a fehér folt: 1982-es halálakor Grombach hiába rendelkezett arról, hogy papírjai a Stanford Egyetem Hoover Intézeti Levéltárába kerüljenek, iratait a CIA és az FBI vitte magával, és azok ez előbbihez kerültek. A Központi Hírszerző Ügynökség Grombach iratai közül továbbra is több ezer oldalnyit zárol; a Nemzetbiztonsági Archívum pedig a dokumentumok egy részének megfejtéséhez szükséges kódokat nem hajlandó kiadni. A kritikusok szerint ennek oka talán az lehet, hogy ezek azt információk elég rossz fényben tüntetnék fel a hírszerző ügynökségeket, és rávilágítanának az ott uralkodó káoszra.

Nem meglepő az sem, hogy a már korábban említett anyagi hátteret finanszírozó cégek is tagadják az egészet: bár az iratokból egyértelműen felvázolható lenne a gazdasági háttér, sem az American Express sem a Philips nem szeretné, ha tevékenységüket egy hasonló ügynökség munkájával kötnék össze.

A dokumentumok harmadsorban egy ma is létező problémára is rávilágítanak: bár korábban is többen voltak, jelenleg 16 hírszerző ügynökség dolgozik egymással párhuzamosan az Egyesült Államokban, a kormányzati támogatással bíró, kongresszusi kontrollal működő szervezetektől a kisebb, titkos nemzetbiztonsági munkát végző elemzőkig. A kritikusok szerint ez felesleges: az ügynökségek sokszor egymással sem kommunikálnak, mindez pedig igencsak kritikus helyzeteket produkál, ahogy azt a 2001-es amerikai terrortámadások esetében is láthattuk.