Keveset tudunk az Indus-völgyi civilizációról

2010. július 28. 09:20

Négyezer évvel ezelőtt a Nyugat-Indiától Észak-Afganisztánig húzódó Indus-völgyi civilizáció több mint 680 ezer négyzetkilométeren terült el, s ezzel kétszer nagyobb területet foglalt magába, mint az egyiptomi birodalom és Mezopotámia együttvéve. Az indusi műtárgyak a legkorábbi írásos feljegyzésekről tanúskodnak, a harappai múzeumban látható szövegtöredék például 4400 éves, de még ma is vannak olyan írásos emlékek, amelyeket a fejlett technika ellenére sem sikerült megfejteni. A régészek szerint az Indus-völgyi civilizációban a várostervezés volt a legszembetűnőbb jelenség: a Harappában használt csatornák, kutak, illetve téglák mérete és súlya szinte megegyezik a több száz kilométerre levő Mohendzsodáróban alkalmazott arányokkal.

Az országban tapasztalható állandó veszély azonban továbbra is akadályozza a régészek és műemlékvédők munkáját. „Ez nagyban lecsökkenti a mozgásterünket, különösen a felügyelő tevékenység szenved csorbát” – nyilatkozta Fahrat Gul, az UNESCO helyi szervezetének elnöke. „Bizonyos helyek egyszerűen megközelíthetetlenek. Még napi járat sincs Mohendzsodáróba. Karacsin vagy Sukkuron keresztül kell jönni, s még a repülőtér is nagyon kicsi” – tette hozzá.

Míg Egyiptomba évente turisták milliói érkeznek, addig Harappa csak évi ezer látogatót fogad – mondták kormánytisztviselők a Voice of America (VOA) amerikai rádiónak. Khurram Qadir, a pakisztáni Nemzeti Történelmi és Kulturális Kutatóintézet igazgatója szerint e mögött főképp vallási okok húzódnak meg: „A fáraók kora sem zsidó, sem keresztény, sem pedig muszlim gyökerekkel nem rendelkezik, de mindhárom tradíciót magába foglalja. Ez pedig nagyon erős vonzerőt jelent.” Az igazgató szerint az erős vallási kötelék hiánya miatt a helyieket egyszerűen nem érdekli az ősi civilizáció.

A szakértők szerint eddig az Indus-völgyi civilizáció két központjának csupán a tíz százalékát tárták fel a régészek. Khurram Qadir szerint a biztonsági kérdések mellett financiális megkötöttségek is hátráltatják a munkát. Ezt Fahrat Gul is alátámasztotta: Mohendzsodáró csak azért kap UNESCO-támogatást, mivel korábban a Világörökség részének nyilvánították, s ugyan a harappai emlékhelynek is szüksége lenne a pénzügyi mentőövre, de ezt az ENSZ-szervezet nem tudja biztosítani; ezért rengeteg olyan részletkérdés – köztük a civilizáció vallási viszonyai, a kommunikációs csatornák és az egymástól több száz kilométerre levő városok szervezettsége – van még, amely továbbra is megválaszolásra vár.