Félrevezették-e Vietnam ügyében az amerikai szenátust?

2010. július 22. 12:23

„Ha ezt az országot, a bizottságot és a kongresszust valóban félrevezették egy olyan ürüggyel, amely aztán ezrek halálához és megnyomorításához vezetett, valamint az ország presztízsének és a világban betöltött morális pozíciójának elvesztését eredményezte, akkor annak nagyon súlyos következményei lehetnek” – mondta id. Albert Gore tennessee-i szenátor, a későbbi elnökjelölt, Al Gore édesapja 1968 márciusában a külügyi bizottság zárt ülésén.

A húsz kötetre rúgó, az 1968-as évet tárgyaló feljegyzéseket a szenátus történelmét kutató Donald Ritchie rendezte szerkesztés alá, amely a bizottsági tagok Vietnammal kapcsolatban megfogalmazott kritikáit és a Johnson-adminisztrációval való viszony megromlását ecseteli.

A történészek szerint a most kiadott feljegyzések történelmileg kevés új információt tartalmaznak, ugyanis már akkoriban, a tonkini incidens idején is – amikor 1964.augusztus 4-én észak-vietnami csapatok amerikai bombázókat támadtak meg – sok kritika érte az amerikai vezetést. Lyndon B. Johnson elnök számára casus belliként szolgált a támadás, de a történészek a legutóbbi években arra a következtetésre jutottak, hogy az északi akció valójában meg sem történt.

Az iratok a szenátorok zárt ajtók mögött kinyilvánított nemtetszései mellett arról is tanúskodnak, hogy a törvényhozók egy esetleg belső vizsgálat kiszivárgásától is féltek, amely szerintük csak olajat öntött volna a tűzre az amúgy is háborúellenes országban. William Fulbright szenátor annak az aggodalmának adott hangot, hogy a szenátorok egyszerűen csak „a kormányzati struktúra teljesen haszontalan függelékének” számítanak.

A külügyi bizottság jelenlegi elnökére, John Kerry massachusetts-i szenátorra óriási hatással voltak az iratok. Mint egy múlt heti interjújában a szenátor kifejtette, ezek a dokumentumok rámutattak arra, hogy „ezeknek az embereknek az ügy komplexitásával kellett megbirkózniuk, amikor a mi generációnk ezt egy nagyon személyes módon élte meg.” A végén a szenátorok már nem hajtogatták tovább igazukat. 1968-ban a demokrata Frank Church (Montana) az esetet vizsgáló egyik ülésen kifejtette: ha a bizottság arra az álláspontra jut, hogy a támadás soha nem következett be, akkor ez „az ügy nemcsak az amerikai hadsereget, hanem magát az elnököt is diszkreditálhatja.”

Robert J. Hanyok, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) egykori kutatója egy múlt szerdai interjúban elmondta, hogy akkoriban „ugyan voltak kétségek, de senki nem akarta azoket ellenőrizni, mert úgy gondolták, ezzel már túl messzire mennének.” Hanyok 2001-ben arra a következtetésre jutott, hogy az NSA tisztviselői szándékosan meghamisították a birtokukba került információkat – ezzel pedig úgy tűnt, hogy a támadás tényleg bekövetkezett. A történész szerint a tisztviselők azonban egyáltalán nem politikai indíttatásból cselekedtek, hanem korábbi hibáikat próbálták elmaszatolni.