Járt-e II. József álruhában Magyarországon?
2010. július 20. 09:06
1786. július közepén Gyalai Erzsébet verssel köszöntötte az átutazó II. Józsefet. Honnan tudott a debreceni lány az uralkodó látogatásáról, ha az rangrejtve történt, mint azt sok történész feltételezi? Az álruhás, a szegény elnyomott nép sérelmeit meghallgató és orvosló király alakja Mátyás király óta jelen van a magyar népmesékben. Mi az igazság II. József esetében - tette fel a kérdést Kulcsár Krisztina a Magyar Országos Levéltár oldalán.
II. József apjától, Lotaringiai Ferenc császártól örökölte Falkenstein grófságot, ez a cím titulatúrájának végén szerepel. Ez a rang tehát mindig is megillette. A kérdés ezért így hangzana: járt-e II. József Falkenstein grófjaként Magyarországon? A válasz egyértelmű: az 1765 óta német-római császár csakis külföldön – Franciaországban, Oroszországban, Itáliában, Hollandiában – bújt e rangja mögé, ilyen „inkognitónevet” a Habsburg birodalomban sosem használt.
A Magyar Királyságban több alkalommal is járt: 1768-ban a Temesi Bánságba tartva átutazott az ország középső részén (1768. április 17 – június 9.), majd 1770-ben nagy körutazáson tekintette meg Magyarország tájait (1770. április 23 – június 19.). Három évvel később ismét Magyarország és a Temesi Bánság következett, majd Erdély és a Lengyelország első felosztása révén megszerzett Galícia (1773. május 6 – szeptember 13.). Magyarországot és Erdélyt egyeduralkodóként, hosszabb, több országrészt bejáró látogatásai során is útba ejtette (1783. április 25 – július 11.; 1786. június 16 – október 14.).
Utazásai egyáltalán nem voltak villámlátogatások: alapos szervezés, felkészülés előzte meg őket. Az úticélokat maga II. József javasolta, a vármegyék és helyismerettel rendelkezők tanácsai alapján. A helyszínen a természet vagy a valóság azonban gyakorta átírta a korábban gondosan elkészített útitervet. Az indulás előtt kiadott rendelkezésében II. József uralkodóhoz képest meglepő, „különc” parancsokat adott: megtiltotta, hogy az alattvalók látogatásakor hivatalos üdvözlő beszédeket tartsanak, ünnepélyesen fogadják, díszlövésekkel vagy hasonló módon nyilvánítsák ki tiszteletüket, és azt is, hogy látogatása miatt külön út- és hídjavításokat végezzenek.
Szállása nem előkelők kastélyaiban vagy magas rangú hivatalnokoknál volt, hanem legtöbbször fogadóban, paplakban, kamarai épületben vagy az erődben. A határvidékeken az éjjeleket a vesztegzárházban, esetleg a magával vitt sátorban töltötte. A császár megszabta azt is, hogy — eltérően az uralkodók országon belüli utazásainak gyakorlatától — a szállásért, a lovakért, valamint a megrendelt élelmiszerekért fizetni fognak.
II. József ugyan megtiltotta a hivatalos fogadásokat és ünnepléseket, de azt nem tudta – és nem is akarta – megakadályozni, hogy az alattvalókkal, a néppel kapcsolatba kerüljön. Az országlakók tömegestül gyülekeztek a településeken, nagy számban tolongtak a lóváltó-állomásokon, hogy láthassák a császárt. Az uralkodói látogatáson fellelkesült tömegek patetikus hangvételű költeményekkel, kőbe vésett versekkel köszöntötték a reményt keltő ifjú társuralkodót. Erdélyben 1772-ben azt kérvényezték, hogy engedélyezzék Józsefet ábrázoló festmény elkészítését és elhelyezését, egy évvel később már emléktábla emelését kívánták. Christian Lehmann besztercei nyomdász külön emléklapot nyomtatott ki, amelyben örök áldást és dicsőséget kért az ország uralkodóira.
A vendéglátók a szigorú tiltások ellenére igyekeztek a császár minden szükségletéről gondoskodni. Zemplén vármegye így szálláshelyet is kijelölt számukra, pedig ott az utazók egyáltalán nem is terveztek éjszakázását. Sárospatakon például – Kazinczy Ferenc tanúsága szerint – tokaji borral kedveskedtek az utazóknak, amelyet II. József élvezettel kóstolt meg. Erdélyben és Felső-Magyarországon buzgó igyekezettel építettek új utat, a termőföldeken keresztül, kővel leszórva. Az eredmény: évekig tartó vizsgálat és a rendeletet megsértők büntetése lett. A császár azért is feleslegesnek tartotta az ilyen útépítéseket, mivel lóháton szemlélte meg a vidékek nagy részét, és ekkor ritkán használta az épített utakat. Gyakran „toronyiránt” lovagolt, sűrű erdőségeken keresztül, a tájékozódást segítő helyi vezetővel.
Az utazók leginkább kora hajnalban vágtak neki az aznapra tervezett útszakasznak, különböző időpontokban, de leggyakrabban 4 órakor, azért, hogy még a déli forróság előtt nagyobb távolságot tehessenek meg és a napot teljes mértékben kihasználhassák. Napjaikat az étkezések határozhatták meg, mivel a program változó volt: mindig az adott napi vidéktől, a látnivalóktól és hadgyakorlatoktól függött.
Esti programjaik – a nagyobb településektől eltekintve, ahol a császár kénytelen volt egy-egy színi előadáson vagy bálon kedve ellenére megjelenni – sokszor egyhangúak voltak: a vacsora végeztével beszélgetések következtek, majd József a napi élményeit diktálta titkárának, esetleg a Mária Teréziának szánt útijelentésén dolgozott.
Ilyen puritán szellemben utazott a legtöbbször II. József, és bizony ez nem csekély időt jelentett! Társ- és egyeduralkodása alatt, azaz 1765. szeptember 12. és 1790. február 20. között több, mint hét évet töltött utazással Európában, illetőleg a Habsburg Birodalomban, katonai hadgyakorlaton vett részt, esetleg regimentjeit háborúba vezette. Megállapíthatjuk hogy, a nyughatatlan császár – akár saját legmagasabb, akár saját legalacsonyabb rangja alatt – uralkodásának minden harmadik napját Bécstől távol töltötte.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
