Hadiárvákat fotózott Capa alkotótársa

2010. június 18. 10:42 Fekete István

Chim lengyel zsidó szülők gyermekeként (eredeti neve Dawid Szymin volt, de ezt, akárcsak Friedmann Endre Ernő, párizsi tartózkodásakor megváltoztatta) 1911-ben Varsóban látta meg a napvilágot, majd a németországi Leipzigben folytatott grafikusművészeti tanulmányokat. Párizsban fizikai és kémiai tanulmányai során sajátította el a fotográfiai alapismereteket, s huszonkét éves korában már szabadúszóként kereste a kenyerét – nem mellesleg pedig a francia fővárosban ismerkedett meg előbb Henry Cartier-Bressonnal, majd Capával.

Seymour a harmincas évek második felében a spanyol polgárháborúban készített felvételeket, majd Csehszlovákiába utazott, s az évtized nagy részében a háborúra készülődő kontinens ügyeiről tudósított. A világháború kitörésekor New Yorkban tartózkodott, majd az amerikai állampolgárság felvétele után a hadsereg égisze alatt Chim ismét Európában – ezúttal már a frontvonalon – találta magát.

Capa és Chim

Seymour a fegyverek zajának elültével minden energiáját a háborús árvák mindennapi viszontagságainak dokumentálására fordította. Az UNICEF (Egyesült Nemzetek Nemzetközi Gyermek Gyorssegélyalapja) megbízásából tizenkét hetes körútra indult, amely Ausztriát, Csehszlovákiát, Németországot, Görögországot, Olaszországot, Magyarországot és Lengyelországot érintette. A LIFE magazinban közölt képsorozat, majd a kiválogatott képekből készített kiállítás célja a világ lelkiismeretének felébresztése volt.

A megbízatás nem kecsegtetett nagy haszonnal Chim számára, de a művészt elsősorban nem anyagi megfontolások vezették a küldetés során: míg egy nagyobb magazin akár naponta száz dolláros honoráriummal jutalmazta a nem mindennapi – általában háborús – körülmények között dolgozó művészt, addig a nemzetközi szervezet mindössze 26 dollárt tudott felajánlani a megbízatás egész idejére.

A misszió célja egyértelmű volt: megismertetni a világot az 1946-ben életre hívott UNICEF törekvéseivel, s felhívni a világ figyelmét a 13 millió európai árva helyzetére. A képek – amelyek nem elsősorban a művészi értékek miatt fontosak, Seymour ugyanis nem törődött az olyan mellékes körülményekkel, mint a megvilágítás – alanyai mentálisan meggyötört, megcsonkított, tüdőbajban szenvedő vagy éhező gyermekek, s volt egy valami, amely összekötötte a felvételek szereplőit: Chim megtartotta a gyermeket gyermeknek.

A háború 13 millió árvái közül egymillió hétszázezren éltek Lengyelországban, egyedül Varsóban kétszer annyian (100 ezer), mint Csehszlovákiában összesen (50 ezer). Magyarországon 200 ezer gyermek vesztette el szüleit a háborúban, s egymillióan váltak földönfutóvá. Franciaországban 250 ezer, míg Rómában, Milánóban és Nápolyban összesen 180 ezer árvát számoltak össze. Seymour szívszorító visszaemlékezésében kitér a háborús pusztításokra, többek között a jövő zálogaként számon tartott katasztrofális iskolahelyzetre: Görögországban az iskolák kilencven százaléka a világégés martalékává vált, Olaszországban 3500 intézményt tettek a földdel egyenlővé, míg Lengyelországban a pedagógusok ötöde vesztette életét.

1947-ben – Capa és Cartier-Bresson mellett – Seymour részt vett a Magnum ügynökség megalakításában. A hadi árvákról készített szociofotók mellett kiemelkednek a művésznek a hollywoodi hírességekről – Sophia Loren, Kirk Douglas, Ingrid Bergman, Gina Lollobrigida, Joan Collins – készített fotográfiái is. Robert Capa halála, 1954 után Seymour lett a Magnum elnöke, de ezt a pozíciót alig két évig, 1956. november 10-ig töltötte be, ugyanis a Szuezi-válság alatt egy tűzpárbaj során, Jean Roy francia fotográfussal együtt életét vesztette.