Feltárták Nagy Ottó 10. századi loburgi erődítményét

2026. július 14. 17:17 Múlt-kor

A Möckern városával együttműködésben, a várhegy nyugati oldalán nyitott mintegy harminc méter hosszú és hat méter széles kutatóárok páratlan bepillantást enged a kora és virágzó középkori erődítmény fejlődéstörténetébe. A legalsó rétegekből nagy mennyiségben kerültek elő 9-10. századi, úgynevezett középszláv, fésűs mintával díszített használati kerámiák, amelyek egy korai, vélhetően még erődítetlen település intenzív lakottságára utalnak.

Ezt a korai réteget vágta át a 10. században - az Ottó-korban - egy nyolc méter széles és több mint három méter mély védőárok, amelyet belülről egy fa- és földsánc egészített ki. Az építmények tájolása alapján az eredetileg vélhetően kör alaprajzú vár központja a mai várhegytől délnyugatra helyezkedett el.

A stratigráfiai elemzések kimutatták, hogy a 12. században az erődítményt alapjaitól átépítették: a korábbi árkot betemették, a sáncokat pedig egy mesterséges várheggyel (motte) építették felül. Legkésőbb a 13. századra datálhatók azok a kőépületek - köztük a ma is álló, harminc méter magas öregtorony -, amelyek felváltották a faépítményeket.

A régészek a késő középkori vagy kora újkori rétegekben egy nagyméretű, egyelőre ismeretlen funkciójú kemencerendszert is azonosítottak, amelyet a tűzveszély miatt telepíthettek a külső védművek peremére. A feltárás során a kerámiatöredékek és állatcsontok mellett olyan különleges tárgyi emlékek is napvilágot láttak, mint egy 12-13. századi díszített bronztű (vélhetően íróvessző) és egy erősen korrodálódott vaskantyú, amelynek pontos kormeghatározása a restaurálás után válik lehetségessé.

A loburgi vár az Ehle patak völgyében kiemelkedő stratégiai szerepet játszott a 10. századi Keleti Frank Királyság keleti gyepűvidékén. A terület történeti jelentőségét az adja, hogy a Szász-dinasztiából származó Nagy Ottó császár 965-ben ezt a megerősített helyet ("civitas Luborn") a magdeburgi Szent Móric-kolostornak (Moritzkloster) adományozta, 1161-ben pedig már várkerületként (Burgward) említik a források.

A donáció szervesen illeszkedett abba a geopolitikai és egyházszervezési stratégiába, amelynek célja a magdeburgi érsekség 968-as megalapításának előkészítése, valamint az Elba menti szláv területek feletti ellenőrzés megszilárdítása volt. A mostani feltárás nemcsak az erődítmény építéstörténetét pontosítja, hanem kulcsfontosságú adatokkal szolgál az egykori hatalmi központ, Magdeburg keleti előterében zajló társadalmi és katonai interakciókról is.