Megnyitja titkos levéltárát a Vatikán

2010. június 1. 14:08

Dan Brown Angyalok és démonok című regényében, majd az abból készített filmben bemutatott archívum egy csúcstechnikával felszerelt raktárra hasonlít, amely a Pentagon és a James Bond-filmek világát idézi, ahol golyóálló üvegek és acélliftek védik az ősi kódexeket.

A valóság azonban egész más: bár a több millió dokumentumot őrző intézmény a kutatók számára több mint 100 éve látogatható, az egyházi állam az elmúlt hónapokban az újságírók és a nagyközönség számára is lehetővé tette a korábban elzárt helyek felkeresését. A látogatók egyelőre a levéltár történetét bemutató, igencsak borsos árú könyv vásárlói közül kerültek ki.

Az intézmény ma a Szent Péter Bazilika mögötti épületben található, és azt a svájci gárda mellett az egyházi állam saját rendőrsége is vigyázza. A levéltár azonban csak a mítoszok és az összeesküvés-elméletek hívei számára borzongtató: maga a Titkos Levéltár név sem a titokzatosságra utal, hiszen az a latin secretum szóból származik, amely jelen esetben „magán” vagy „privát” értelemmel bír jelent, hiszen ezek a dokumentumok a pápák magánlevéltárának részét képezik. Marco Grilli, az archívum igazgatóhelyettese szerint ez a helyes név, hiszen valójában nincs annyi titkuk, mint azt a külső szemlélő hinni szeretné.

A pápai levéltár története egyidős a pápasággal. Kezdetben szétszórt iratanyagokból állt, majd 649-ben egységesítették, és költöztették a Lateráni Palotába. A 11. században a Palatinus dombra vitték a levéltárat, ám már ezekben a korai évszázadokban szembesülni kellett azzal, hogy az anyag nagyon sérülékeny, mivel a legtöbb dokumentumot papiruszra írták. Az első regisztert és a folyamatos levéltári dokumentációt III. Ince (1198-1216) rendelte el.

A 13. század közepén, IV. Ince (1243-1254) pápasága alatt az anyag egy darabig Cluny-be költözött, míg a 14. század elején Perugiába szállították át. Innen Assisibe került, majd végül 1339-ben vitték Avignonba. A pápaság Rómába történő visszatérésekor az iratok Avignonban maradtak, ezért egy külön levéltárat alakítottak ki Rómában. Ezt a két irat-együttest 1738-ban egyesítették.

A Tikos Levéltárat (Archivio Segreto Vaticano) V. Pál utasítására 1610-ben választották el a Vatikáni Könyvtártól, és teljesen ekkor zárták el a külvilágtól.

Az 1815 előtti anyagokat XIII. Leó tette kutathatóvá 1881-ben. Legközelebb 1924-ben oldottak fel iratokat, ekkor XVI. Gergely pápaságának végével (1846. június 1.) húzták meg a nyilvánosság határát. 1966-ban IX. Pius pontifikátusára (1878-ig), 1978-ban XIII. Leóéra (1903-ig), majd 1985-ben X. Pius és XV. Benedek pápaságára (1922-ig) terjesztették ki az időhatárokat. 2002-ben XI. Pius pontifikátusának anyagait oldották fel részlegesen, míg a teljes anyag 2006-tól vált elérhetővé. Arról egyelőre nincs szó, hogy a leginkább vitatott megítélésű XII. Pius tevékenysége mikor válik megtekinthetővé.

A levéltár jelenleg 85 iratfolyókilométer anyaggal rendelkezik (azaz a levéltárban található iratokat 85 kilométer hosszan lehetne egymás mellé állítani), a mai napig külön épületben található, és őrzi hagyományos szerkezetét: nincs nyilvános katalógus és a nyilvántartásokban nem lehet böngészni.

A levéltár Európa legértékesebb történeti forrásainak tára: itt találhatók Michelangelo levelei, a Giordano Bruno és Galileo Galilei elleni inkvizíciós per részletei, vagy akár VIII. Henrik házasságának érvénytelenítését kérő levele is.

A Titkos Levéltár máig legnagyobb rejtélye a kora középkori iratanyag sorsa: vagyis, hogy az elmúlt 100 évben miként semmisülhetett meg a világ legértékesebb, 8. század előtti eretnek írásokat tartalmazó kora középkori iratanyaga. A levéltár közleménye szerint "nem egészen ismert okokból" történhetett meg.

A látogathatóságnak és a fokozott nyitottságnak egy célja van: eloszlatni azokat a tévhiteket, amelyeket A da Vinci-kódhoz hasonló, populáris, ám annál hiteltelenebb könyvek keltenek a nagyközönségben.