Szavannaégetésről vitáznak Venezuelában
2010. május 17. 08:07 The New York Times, MTI
A venezuelai erdőrengeteg fölé magasodó, ködbevesző hegyek mindig csábították a felfedezőket és a kutatókat. Megihlették Conan Doyle fantáziáját is, amint arról az író Elveszett világ című fantasztikus regénye is tanúskodik. Ám a lábuknál elterülő füves pusztaságok fölött lebegő füstfelhők időről időre heves vitát gerjesztenek a Dél-Amerikában - így Venezuelában - élő pemon indiánoknak arról a szokásáról, hogy időről időre felégetik a szavannát.
Hagyomány és fejlődés
A Venezuelát sújtó szárazság kiélezte a vádat, hogy a pemon indiánok okolhatók azokért a tüzekért, amelyeket normális időjárás esetén az eső eloltott volna. Egyes erdészeti szakemberek szerint a Gran Sabana vidékén - amely akkora, mint Írország, és magában foglalja a tepuíkat, a környezetből meredeken kiemelkedő rejtélyes asztallaphegyeket - fellobbant tüzek egyenesen azzal fenyegetnek, hogy kipusztítják az erdőket és az ott élő fajokat.
Miközben Hugo Chávez elnök kormánya az áramszolgáltatás kimaradásai miatt már amúgy is széles körű elégedetlenséggel szembesül, az állami villamosenergia-vállalat attól tart, hogy a tüzek csökkentik a vizet felfogó és tároló erdőségek területét, és hozzájárulnak ahhoz, hogy a folyami üledékek felhalmozódjanak Gurinál, az ország áramigényének nagy részét biztosító erőműrendszernél.
A pemonok viszont azzal érvelnek, hogy az általuk gyújtott - méretükben kisebb - tüzek éppenséggel megakadályozzák a sokkal nagyobb, esetleg az egész térségen keresztül söprő tüzek kialakulását. "Kívülről könnyű azt állítani, hogy primitív vademberek vagyunk, de ezek a bírálók nem ismerik a mi életünket" - mondta The New York Timesnak a 46 éves Leonardo Criollo indián vezető, akinek Yunek nevű faluja a Chimantá hegytömb lábánál fekszik. A hegység tizenegy lapos tetejű tepuíból áll, amelyek mérföldes magasságú meredek sziklafalain vízesések zuhognak a mélybe. "Azért égetjük a füvet, hogy békében élhessünk a környező szavannával" - magyarázta.
A több száz éves hagyományról kirobbant nézeteltérés része annak a szélesebb vitának, amely az őslakók földjei fölötti fennhatóságról és a térség megfelelő kezeléséről folyik. Gran Sabana legnagyobb részét körülkerítették, részint nemzeti parkként használják, részint katonai területként.
A pemon indiánok több történész szerint úgy öt évszázaddal ezelőtt vándoroltak oda Guyanából az európai felfedezők elől menekülve. Bárhogy történt is, a ma mintegy 25 ezres népességgel bíró pemonok a 20. század hajnaláig a Gran Sabana egyedüli urai voltak - egészen addig, amíg a misszionáriusok meg nem erősítették ottani jelenlétüket. A térítőket kutatók csoportjai követték, majd az utóbbi évtizedekben venezuelai kormánytisztviselők. Az 1970-es években aztán utat is építettek a Gran Sabana hegyein keresztül.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
