Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Egyre szebb lesz a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély

2010. február 8. 09:41 MTI

Befejeződik jövőre a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély felújítása; a főépület helyreállítására 462 millió forintot nyert a Közép-Dunántúli Regionális Operatív Program pályázatán a Károlyi József Alapítvány - számolt be róla a szervezet elnöke.

<

Bendi Lajos tájékoztatása szerint már folynak az építőmesteri, szakipari, épületgépészeti és elektromos alapszerelési munkák. A teljes kivitelezéssel 2011 első negyedévében végeznek, a projekt teljes befejezése - az elszámolást is beleértve - május végére várható. A felújított épületrészt történelmi hitelességgel állítják helyre és rendezik be. Az épületrész konferencia-központnak, történelmi lakosztályoknak, s a Károlyi család és a kastély történetének tárgyait, dokumentumait bemutató kiállításnak ad majd helyet.

A Heinrich Koch bécsi építész tervei alapján 1844 és 1853 között klasszicista stílusban épült, majd 1910 körül romantikus stílusban átalakított kastélynak a II. világháborút követően többféle funkciója volt. 1979-re olyan rossz állapotba került, hogy az akkor ott működő gyermekotthont ki kellett költöztetni belőle.

Két évtizedig üresen állt. A kastélyépítő Károlyi György ükunokája, a korábban Párizsban élt Károlyi György a helyreállítás elindítása végett 1994-ben hívta életre a Károlyi József Alapítványt. 1997-ben megszerezte a kastély hasznosítási jogát, a romos épületegyüttes helyreállítását pedig 1999-ben kezdte meg az alapítvány, amelyhez a Károlyi család tulajdonában levő Fehérvárcsurgói Károlyi Kastély Fejlesztő és Üzemeltető Zrt. is csatlakozott.

A munkálatok eredményeként az elmúlt évtizedben szinte újjászületett a kastély: helyreállították az északi és a déli pavilont, a két oldalszárnyat, valamint eredeti szépségében fogadja már a látogatókat a díszudvar. Megnyílt az étterem és 22 szoba is várja a szállóvendégeket. A kastélyt az időközben odaköltöző Károlyi György és felesége, Károlyi Angelica irányításával működtetik. Az épületegyüttes tagja a Kulturális Találkozóközpontok Európai Hálózatának, s számos nemzetközi rendezvénynek is otthont ad. Ott helyezték el Fejtő Ferenc könyv- és archívumállományát, valamint a történelmi Magyarország településeit megörökítő 50 ezer darabos képeslapgyűjteményt is.

A kastély felújításának befejezését követően is folytatódik majd a munka: az egykori istállóépület átalakításával szállodát hoznak létre, s tervezik a park rekonstrukcióját is. Az utóbbira a történelmi kertek rehabilitációjára kiírt KEOP pályázaton szeretnének pénzt nyerni - mondta el Bendi Lajos.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Egyre szebb lesz a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra