Rákellenes szérumon dolgozott a sci-fi nagy öregje
2010. január 3. 11:00 MTI
Kilencven éve, 1920. január 2-án született Isaac Asimov orosz származású amerikai író és biokémikus, a tudományos-fantasztikus és a tudományos ismeretterjesztő irodalom egyik legkiválóbb képviselője.
A névleges professzor
Asimov az oroszországi Petrovicsiben született 1920. január 2-án. Hároméves volt, amikor szüleivel kivándorolt az Egyesült Államokba. Apja Brooklynban nyitott kis vegyeskereskedést, amelynek vezetésébe a már iskolás Isaac is gyakran besegített. A tudományos-fantasztikus irodalommal is itt találkozott először, lelkes olvasója volt az üzletben kapható magazinok ilyen tárgyú írásainak. 18 éves korában megírta első novelláját, amelynek akkor még nem volt különösebb visszhangja. Mivel érdeklődése elsősorban a természettudományok felé vonzotta, érettségi után a Columbia Egyetemre iratkozott be, ahol vegyészi diplomát, majd 1948-ban doktorátust szerzett.
1941-ben az Astounding Science Fiction című folyóiratban megjelent a Leszáll az éj című elbeszélése, amelyet azóta is minden idők legjobb tudományos-fantasztikus novellájának tartanak. Maga Asimov egy későbbi interjújában azért emlékezett vissza szívesen az írás megjelenésére, mert a lap - az eredetileg meghirdetett - egy cent helyett példátlan módon - önként! - szavanként másfél centet fizetett neki, annyira jónak találták a szerkesztők az írást.
Az egyetem elvégzése után Asimov a Bostoni Egyetem tantestületéhez csatlakozott, s egy darabig egy rákellenes szérum egyik kutatójaként dolgozott, 1955-től biokémiát oktatott. Az egyetemi munka mellett egyre inkább az írás kötötte le energiáját, 1950-ben megjelent első regénye, a Kavics az égen hatalmas sikert aratott. 1951 és 1953 között megjelent, kiváló logikájú Alapítvány-trilógiája (Alapítvány, Alapítvány és birodalom, Második Alapítvány) 1966-ban, mint minden idők legjobb tudományos-fantasztikus sorozata, elnyerte a rangos Hugo-díjat, amelyet később még négy alkalommal ítéltek oda neki.
1957-ben A világegyetem építőkövei című tudományos értekezéséért elnyerte az Edison Alapítvány díját. Bár a Bostoni Egyetemhez fűződő viszonyát élete végéig megőrizte, 1958-tól professzori állása csak névlegesnek volt tekinthető, hiszen fizetést nem kapott és oktatási kötelezettségei sem voltak. Ettől az időtől kezdve szép számban megjelenő könyvei, tudományos értekezései és népszerű tudományos cikkei honoráriumából élt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
