Közös nyelvről álmodott az eszperantó atyja
2009. december 15. 13:30 MTI
A homaranismo népszerűsítője
Zamenhof a mozgalom formális vezetését elutasította, ahhoz viszont ragaszkodott, hogy a későbbiekben is tiszteletben tartsák azokat az elveket, amelyeket 1905-ben fektetett le Fundamento de Esperanto (Az eszperantó alapjai) című művében. Az eszperantót világszerte több százezren beszélik, a nyelvre a világirodalom szinte minden jelentős művét lefordították a Hamlettől Goethéig, az Andersen-meséktől a Bibliáig (utóbbit maga Zamenhof), sőt vadonatúj művek is születtek rajta.
Az eszperantó sikerét egyszerűségének és rugalmasságának köszönheti. Ábécéje 28, csakis egy hangot jelölő betűből áll, írása fonetikus, a szóhangsúly mindig az utolsó előtti szótagra esik, a névelőnek egy alakja van. Szókincsének nagy része sok nyelvben azonos tövekből ered, illetve ésszerűen korlátozott számban új szavakat tartalmaz. Igen sok a szigorú logika alapján képzett összetett szó, így használva ki a korlátozott szókészletet. A toldalékok és prefixumok (a szó elejéhez fűzött jelentésmódosító szócska) használata szintén szigorúan szabályozott: az eredmény egy könnyen megtanulható és használható nyelv.
Zamenhof - noha magát az eszperantót mindenféle ideológiai befolyástól mentesnek szánta - azért álnéven közzétett egy vallási-filozófiai tárgyú röpiratot, amelyben az általa homaranismónak (emberszeretet) nevezett, az egyetemes testvériség eszméjéből táplálkozó tant népszerűsítette. 1910-ben jelölték a Nobel-békedíjra, amit végül nem kapott meg.
Az eszperantó nyelv atyja 1917. április 14-én halt meg Varsóban, az ottani zsidó temetőben nyugszik. Ma világszerte ezernél több helység, utca, sőt egy kisebb égitest is viseli Zamenhof nevét.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
