A főváros közellátását szolgáló intézményhálózat
2009. december 15. 20:41 Balázs Bálint
A vásárcsarnokokat létesítő főváros maradandó rendszert alkotott: a központi csarnok, a kerületi csarnokok és a hozzájuk tartozó idénypiacok a mai napig állnak. Közös igazgatóságuk közegészségügyi és állatorvosi szakszemélyzetet irányított. Ezt tette teljessé a közellátást rendszerbe szervező átfogó fővárosi program, amely számos további intézményre támaszkodott.
Az 1872-ben nyílt Marhaközvágóhíd és vásár 30 vágókarámmal, 1 vágócsarnokkal, istállókkal, két hűtővel, és jéggyárral rendelkezett a központosított vágások irányítására, a húsvizsgálat és az állategészségügyi szolgálat ellátására.
Az 1902-ben létesített Sertésközvágóhíd Európa egyik legmodernebb vágóhídja volt, amelyben 2 vágócsarnok, hűtők és szalonnaraktárak, jéggyár a sertések forrázásához szükséges forró víz termelésére szolgáló kazántelep, bélmosók, hentesiparosok feldolgozó műhelyei, állatorvosok vizsgáló helységei kaptak helyet. A húszas években az állatok feldolgozásával, a melléktermékek tisztításával, 300 hentessegéd és 30 béltisztító munkás foglalkozott.
A Községi élelmiszerárusító háziüzemet a főváros 1911-ben hozta létre, hogy hatékony árszabályozást hajthasson végre és a fővárosi kórházakban ellássa az élelmezést. Az intézmény valóban jelenős piaci befolyásolási képességgel bírt: a központi telepen húsfeldolgozó és kolbászárugyár, baromfi hízótelep, vadhús, fűszer és gyarmatáru osztályok és az ezeket kiszolgáló hűtők kaptak helyet. A városszerte 50 - akkoriban „községinek” hívott - elárusító bolttal rendelkező üzem a főváros legtekintélyesebb élelmiszerárusító szolgáltatását nyújtotta.
Szintén árszabályozási céllal hozták létre 1909-ben a Községi Kenyérgyárat. A 24 gőzsütőkemence, 48 sütőlap, 4 dagasztógép, lisztszitáló és keverőgép felszereléssel is rendelkező üzem a főváros területén 170 elárusító helyen hozta fogalomba a pékárut. A fővárosi kórházak kenyér és aprósütemény igényét is teljesen kiszolgálta: a húszas években napi 1400 kiló kenyeret és 670 kiló péksüteményt szállított. Korszerű tésztagyárában pedig tojásos tésztaféléket, metéltet, kockát, tarhonyát állítottak elő.
A lakosság szegényebb rétegeinek húsfogyasztását kívánta kiszolgálni az 1905-ben létesített Községi Lóhúsüzem, amely városszerte 22 üzletben árusította a lókolbászt és a lóhúst. A lóhús feldolgozását és értékesítését kizárólagos joggal végző fővárosi üzem maga hozta forgalomba e termékeket a szociális szempontok alapján kivitelezett ellátás jegyében.
A fővárosban árusított tej forgalmát biztosító Tejhivatal rendezte a központilag nyilvántartott tejellenőrzést a pályaudvarokon, tejtelepeken és az utcai árusításban. Az élelmiszer vizsgálatokat végző vegyészeti és élelmiszervizsgáló intézményt 1894-ben hozták létre, hogy felügyelje a vásárcsarnoki élelmiszerbiztonsági vizsgálatait, kiadja a kihágási eljárás alapjául szolgáló szakvéleményt, és engedélyezze a főváros környéki településeken tartott tehenek tejének budapesti megrendelőkhöz való házhozszállítását.
Mindezen intézményekre annál is inkább szükség volt, mert a 19. század utolsó éveiben kibontakozó infláció alapvetően az élelmiszereket érintette. A félmilliós városnak 44 piaca volt, közel 8000 árussal, s az 1898 utáni évtizedben pedig 40%-kal drágult az élet.
Sipos András kutatásaiból ismert, a városigazgatás a vágóhidak és állatvásárok intézményeinél sem a jövedelmezőséget, hanem az egészségrendészeti és közélelmezési célok teljesítését várta el.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
