Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kerékpártúra az egykori vasfüggöny mentén

2009. december 13. 16:18 MTI

Az egykori vasfüggöny mintegy 6800 kilométeres nyomvonalán tervezett kerékpárútról folytatnak megbeszéléseket hét ország szakemberei a héten Sopronban.

<

Az Európai Bizottság támogatásával megszervezett találkozón ismertették a projektet, amely több országot és határon átnyúló védett területet köt majd össze - mondta Tama István, a Magyar Turizmus Zrt. nyugat-dunántúli marketingigazgatóságának vezetője.

A húsz évvel ezelőtt lebontott vasfüggöny csaknem negyven évig osztotta meg Európát a Barents-tengertől a Boszporuszig. Ennek megfelelően alakítanák ki a túraútvonalat, amelynek természeti, történelmi és kulturális értékei jelenthetnek vonzerőt a kerékpárosoknak, illetve a gyalog túrázóknak.

A nyomvonal változatos tájakon, nemzeti parkokon halad keresztül, amelyek elsősorban azért maradhattak érintetlenek, mert államhatárok közelében voltak, s emiatt korábban tilalmi zónákba tartoztak. A nyomvonal kulturális értékét megannyi emlékhely, szabadtéri múzeum, emlékmű növeli, amelyek Európa megosztott történelmére és az annak véget vető közép-kelet-európai rendszerváltásra emlékeztetnek.

A vasfüggöny lebontását követően a korábbi határvonal mentén több kerékpárosprojekt valósult meg főként Németországban, Ausztriában, néhány Magyarországon, Horvátországban is. Ezeknek a regionális utaknak a bővítését és összekötését tervezik a vasfüggöny-nyomvonal projekttel.

A soproni műhelykonferencia a második a varsói után, és ezt egy dél-európai találkozó követi a Balkánon - mondta Tama István. A találkozók az első fontos lépést jelentik az együttműködésben érintett régiók közötti hálózatépítéshez - tette hozzá a turisztikai szakember.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Kerékpártúra az egykori vasfüggöny mentén

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra