Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

1939 elfeledett háborúja

2009. szeptember 9. 10:02 Obrusánszky Borbála

<

A vereség, ami dél felé fordította a japán inváziót

A harcok során a japánok a határtól 120 kilométerre fekvő Bajantümed városáig jutottak, amelyet le is bombáztak. Július elejére azonban már megszűnt a japánok légi fölénye és a harc a szárazföldi hadseregek között folytatódott. A nyár folyamán a fronton a hadviselő felek szinte az összes fegyvernemben összemérték erejüket: a lovasságtól a tankokig. A több hónapig tartó harcban kiegyenlített küzdelmek után csak augusztus végén történt fordulat: Zsukovnak augusztus 20-án sikerült a japán csapatokat a Halha-folyón túlra visszaszorítani, és bekeríteni az ellenséges alakulatokat.



Az áttörés ellenére néhány napig még utóvédharcokra került sor, mert a japánok nagyon erősen tartották magukat. J.J. Fegyunyiniszkij ezredesnek azonban augusztus 28-án sikerült szétvernie az utolsó ellenállási pontokat, és augusztus 30-án az utolsó japán repülőgépeket is lelőtték, így Mongólia és a szovjet Távol-Kelet megszabadult a további japán agressziótól.

A katonai győzelem után diplomáciai úton rendezték a kérdést: 1939. szeptember 16-án moszkvai idő szerint 2 órakor fegyverszüneti állapot lépett érvénybe, és a japán- orosz határvonalul az 1936. szeptember 16-i moszkvai idő szerint 13 órakor elfoglalt területet jelölték meg. A mongol-mandzsu határvonal kijelölésére 2-2 főből álló orosz-japán-mongol bizottságot bíztak meg, akik 1940-ben a mandzsu egyezmény keretein belül rögzítették a mongol-mandzsu határvonalat.



A kelet-mongóliai csata több szempontból is fontos a második világháború eseményeinek megértéséhez. Japán veresége miatt támadási terve átdolgozásra kényszerült: a hatalmas eurázsiai kontinens meghódítása helyett a csendes-óceáni térséget jelölte meg elfoglalandónak. Az eurázsiai kontinens tehát megszabadult a japán agressziótól, Kína pedig attól, hogy több irányból érje a japán támadás. A Szovjetunió sikeres hadművelete után fegyverszüneti megállapodást, majd 1941-ben megnemtámadási szerződést kötött Japánnal. Ez utóbbi lehetővé tette, hogy az orosz hadsereg az európai hadszíntérre összpontosítsa erejét, és a szövetségesek oldalán való bekapcsolódásával elismertesse magát nemzetközileg, valamint visszatérjen az aktív európai politikába.

Mongólia a Halhin-goli ütközettel megmenekült attól, hogy területén háborús front jöjjön létre, és mivel a főbb hadműveletek Európában történtek, nem lépett be a Szovjetunió oldalán a világháborúba sem. Az 1936-ban megkötött megnemtámadási szerződés értelmében viszont a mongol kormány korlátlan mennyiségű élelmiszerrel és ruházattal támogatta a Vörös Hadsereg ellátását. Amikor a háború idején a mongol miniszterelnök az orosz fővárosba látogatott, vele vagonnyi élelmiszerszállítmányok, katonai öltözetek is érkeztek Moszkvába.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

1939 elfeledett háborúja

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra