Felmérések és kényszermosdatások
2009. szeptember 3. 11:37 Szabó Csaba
"Kimaradtak sorsuk formálásából"
A cigányokat ismét kihagyták sorsuk formálásából. A pártnak, az államnak és a tanácsoknak kellett „felemelniük" a cigányokat. A pártvezetés nyilván osztotta a többségi társadalom előítéleteit, és nem szívesen adta volna romák kezébe a cigánypolitika alakítását.
Az egészségügyhöz szorosan kapcsolódtak az 1960-as években a tanácsi hálózaton keresztül végrehajtott telep felszámolási akciók, amelyek a cigányság kétharmadát érintették. A romák életmódjának, életszínvonalának emelését kívánták elérni, valójában egy erőszakos, és lényegében napjainkig ható sikertelen asszimilációs kísérletnek fogható fel. Ráadásul a falvakba (esetleg üresen álló vagy új építésű házakba) telepített cigányokkal szemben a helyi lakosság elutasító magatartást alakított ki. További negatív hatás a nagyarányú lakókörnyezet romlás, az ingatlanok „lelakása", tönkretétele a korábbi szelektív elvándorlást meneküléssé fokozta.
A Politikai Bizottság 1963 tavaszán egyértelműen sikeresnek ítélte az egészségügy terén hozott intézkedéseket. Kiemelték, hogy különösen ott volt jelentős az előrelépés, ahol komplexen, az alapkérdések összekapcsolásával rendezték a kérdést. Az Egészségügyi Minisztériumba érkező jelentésekből a PB által megfogalmazott optimizmus és siker egyáltalán nem olvasható ki. Továbbra is a problémákat jelzik a megyék a szaktárca felé.
A magyarországi roma lakosság helyzetéről szakszerű átfogó képet a Kemény István vezetésével készült szociológiai vizsgálat adott 1971-ben. A kutatók pontos diagnózist állítottak fel a romák gondjairól, a szegénységről, a hátrányos helyzet „újratermelődéséről". Nem véletlen, hogy a zárójelentés egy páncélszekrényben kötött ki, hiszen világossá vált, hogy az 1961. évi párthatározattal meghirdetett pártállami cigánypolitika és általában a szociálpolitika szinte teljes kudarcot vallott. Egy újabb, 1979-ben kiadott PB határozat „újbaloldalinak" bélyegezte a kutatást vezető szociológusokat.
Két következtetést mindenképpen le lehet vonni a cigányság egészségügyének államszocializmus alatti kezeléséből. Mint évszázadokon keresztül mindig, a hatalom a létezett szocializmus időszakában is úgy keresett megoldást a cigányságot érintő fontos kérdésekre, hogy a cigányság csak közvetve képviselte magát a helyzetét rendezni szándékozó elképzelések kialakításában. A közvetítők ezúttal a cigányság problémáit kívülről ismerő helyi tanácsi, községi és állami, valamint rendvédelmi szervek munkatársai voltak. A korszak legfontosabb párthatározatainak megfogalmazásában azonban már ők sem vettek részt.
A Politikai Bizottság a „szakértők" javaslatai, felmérései, összefoglaló jelentései alapján foglalkozott a kérdéssel. A cigányság feje felett határoztak a cigányság számára üdvözítő szocialista megoldásról. Ebből adódik a másik fontos következtetés. Nemcsak kirekesztették a cigányságot saját helyzetének alakításából, de a cigányság is alig mutatott hajlandóságot - mint ahogy évszázadokon keresztül nem - az együttműködésre. Számosan közülük kiemelkedtek környezetükből, a társadalom hasznos tagjaivá váltak, tanultak, szakmunkások, zenészek lettek. Mindez nem járt szükségszerűen az identitásuk elvesztésével. A cigányság többsége azonban úgy érkezett el a rendszerváltozáshoz, a demokratikus jogok kiterjesztéséhez, hogy nem tudott, vagy nem akart élni a felkínált lehetőségekkel.
A részletes esetleírás a tanulmány eredeti megjelenési helyén olvasható: Cigánysors. A cigányság történeti múltja és jelene II. Felelős szerkesztő: Márfi Attila. Palatia Nyomda, Pécs. 2009. 311 o.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
