Cigányok az újkori forrásokban
2009. szeptember 3. 12:25 Tóth Péter
A „magyar", német és török cigányok
A magyar jelzőt azért tehetjük idézőjelbe, mert ez a kifejezés néhány kivételtől eltekintve (amelyeket alább, a vonatkozó helyeken ismertetek majd) nem fordul elő a forrásokban. Ez annyit jelent, hogy a környezet számára a 17-18. században szinte minden cigány „magyar" és a cigányság egy gyakorlatilag egységes tömeg volt, amelyet sajátos életmód jellemzett és különböztetett meg magától a környezettől. Az egyetlen aranymosó erdélyi cigányokat nem számítva foglalkozási szempontból sem volt tagolt ez a tömeg: bármelyik jellemző mesterséget bármelyik cigány űzhette, az összeírások tanúsága szerint egy személy sokszor több mesterséget is gyakorolt.
Általában véve ha a környezet (azaz a források létrehozója) különbséget akart tenni a cigányok között, akkor azt a maga sajátos szempontjai szerint tette. A kutatás szerint „... a cigány népesség eltérő életmódja szerint lehetett települt vagy vándorló, társadalmi helyzete szerint zsellér, jobbágy vagy a feudális társadalom kategóriáin kívüli, élhetett földesúri vagy kamarai birtokon és mindenféle joghatóságon kívül. A kamara tulajdonában lévő fiskális cigányok is differenciált népességet jelentettek: egyik közülük a cigány népességen belül a társadalmi ranglétra legfelső fokán elhelyezkedő aranymosó cigányok csoportja, akiktől jól elkülöníthetők a kamara sátoros taxás cigányai... Bonyolítja a helyzetet, hogy a különböző csoportokban eltérő foglalkozású családok éltek együtt. E mellett élete során egy cigány család többször is más és más kategóriába volt sorolható. Például egy szabadon vándorló család földesúri függésbe kerülhetett - akárcsak egy kamarai fennhatóság alatt élő vándorló család -, zsellérként, később gyakran jobbágyként szolgált, így vándorló családból letelepültté vált. Később a kamara néha nyomára bukkant a tőle eltávozott családnak, s az visszakerülve a régi csoportjába ismét vándor életet élt. " Mindebből az következik, hogy a forrásaink eleve csak elvétve tesznek különbséget a cigányok között nyelvi (és ehhez kapcsolódóan esetleg foglalkozási) csoportokról.
A források alig néhány alkalommal említik ezt a cigány csoportot. Egy 1743. szeptember 13-án kelt helytartótanácsi rendelet ad hírt például arról, hogy a jelentések szerint „ ... ismét beszivárgott az országba a szomszédságból egyszer már kiűzött ama népség, amelyet a köznép német cigánynak nevez." A későbbi évtizedekben találkozunk is a körözőlevelekben olyan kifejezetten cigánynak mondott személyekkel, akik a szokásostól teljesen eltérő rasszjegyekkel rendel-keztek (szőke vagy vöröses haj, kék szem), s az ország nyugati területeihez kötődtek és németül is tudtak. Talán ezek között kell keresnünk a német cigányokat. Annyi a rendelet szövege alapján bizonyosnak látszik, hogy olyanokról lehetett szó, akiket a német nyelvterületeken nem tűrtek meg és útjuk onnét csak kelet felé: azaz Magyarországra vezethetett.
Jóllehet a „ török cigányok" kifejezés csak egyszer bukkan fel egy 18. századi forrásban, az elnevezés mégis megéri, hogy ne menjünk el szó nélkül mellette. A Heves vármegye népességi viszonyait ismertető Bél Mátyás írja a következőket: „Cigányok is élnek a megyében. Hol itt, hol ott ütik fel sátrukat, oda vándorolgatnak, ahová kedvük tartja. Lakásukat szekéren hordják magukkal. Kovácsmesterséget folytatnak, ezért a földművelők szívesen látják őket, együtt esznek, isznak velük. Ezen a tájon könnyebben megélnek, ezért itt kevésbé fanyalodnak rá a döghúsra, ehelyett a falusiak könyöradományaiból és lopásból biztosítják életszükségleteiket, de csak annyit lopnak, amennyi éhségük csillapítására elegendő. Egerben láttunk török cigányokat is, ezek műveltebbek a magyar cigányoknál, kovácsmesterségből élnek, a polgárok megkárosítása nélkül."
A szerző nyilván azért illeti ezzel a névvel az egri cigány csoportot, mert tagjai a török idők óta (tehát legalább fél évszázada) ott éltek már; lehet, hogy az idősebbek még beszéltek is törökül. Mindenesetre számunkra az az igazán fontos a dologban, hogy úgy tűnik: a hosszabb idő óta tartó letelepedett életmód az oka, hogy ezek a török cigányok a környezet szemében „műveltebbek" a magyar cigányoknál. Bél Mátyás állítását egyébként igazolja, hogy rendelkezünk olyan forrással, amely néhány, Egerben lakó cigány családot is felsorol, akik a vár visszavétele után nem akartak Törökországba települni, hanem maradni akartak, hiszen Magyarországot tekintették hazájuknak.
E forrásban két, 1687 körül, egyszerre keletkezett összeírás olvasható, amelyek ugyanazt a négy családfőt tartalmazzák. És bár nem teljesen egyformák ezek az összeírások, annyi bizonyos belőlük, hogy ezeknek a cigányoknak nemcsak házuk volt, hanem szőlővel is rendelkeztek, a mesterségük pedig kovács volt, amit mindnyájan ténylegesen gyakoroltak is. Nem csoda tehát, hogy a környezet megkülönböztette őket az akkor még nem letelepedett magyar cigányoktól.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
