Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Időutazás Károly Róbert udvarába

2009. július 9. 15:03 MTI

A Duna-kanyar legnagyobb nyári kulturális megmozdulásaként pénteken immár 25. alkalommal veszi kezdetét a háromnapos Visegrádi Palotajátékok középkori kavalkádja, amelyre hozzávetően 60 ezer látogatót várnak.

<

A történelmi színhely eredete az 1301-től 1342-ig uralkodó Károly Róbert diplomáciai sikeréhez kötődik, 1335-ben ugyanis Visegrádon ütött nyélbe találkozót a lengyel és a cseh királlyal, valamint a morva őrgróf, a bajor herceg és a német lovagrend követeivel. A találkozó eredményeként - kijátszva Bécs árumegállító jogát - új kereskedelmi útvonalakat nyitottak meg. Károly Róbert egyébként is fényes udvartartást vezetett, ám e találkozón még inkább kitett magáért, és ezt a hajdani királyi fogadást ismétlik most meg - mondta el Rajnák László a szervezők nevében.

Összesen ezerkétszáz hagyományos jelmezbe öltözött szereplő gondoskodik a megfelelő hangulatról, közöttük olasz, horvát, cseh, lengyel hagyományőrző csoportok is részt vesznek, és most először Dániából is ide látogatnak vendégek. A három nap alatt lovagi tornák, íjászverseny, solymászbemutató és kirakodóvásár színesíti a programot, ez utóbbin csepűrágók, vásári komédiások szórakoztatják a publikumot. Az események péntek délelőtt a királyi menettel veszik kezdetüket, amikor a templomtól a lovagi tornák színhelyéig felvonul a királyi menet. Az uralkodót 400 apród, udvarhölgyek, lovagok követik. Este királyi lakomán vehetnek részt a gasztronómia hívei, a szolgák serege őzragut, tejes malacot, mézes kacsacombot szolgál fel.

Szombaton a nap fénypontjának a hagyományos Toldi vetélkedő ígérkezik, amelyen petrencerúd-tartásban és malomkődobásban mérik össze erejüket a Legerősebb ember címre pályázó jelöltek. Eddig heten jelentkeztek e látványos megmérettetésre. A Duna-parton honfoglaláskori tábort rendeznek be, ahol hagyományos sütés-főzés mellett töltik majd napjaikat a régi idők iránt nosztalgiát érző fiatalok. A rendezvényre a Mahart sűrített hajójáratokat indít Budapestről - hívta fel rá a figyelmet Rajnák László.

A rendezvény oldala

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Időutazás Károly Róbert udvarába

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra