Neander-völgyi koponyacsont került elő az Északi-tengerből

2009. június 17. 09:43 MTI, BBC News

Az Északi-tenger a világ egyik leggazdagabb emlősfosszília-lelőhelye, ám az őskori humán csontleletek igen ritkák, a Neander-völgyi ember maradványai pedig most kerültek elő első ízben a vízből. Az utóbbi félmillió év legnagyobb részében a vízszint lényegesen alacsonyabb, az Északi-tenger területe pedig kisebb volt, mint napjainkban, bizonyos részei a szárazföldhöz tartoztak. A folyók szabdalta síkság igen kedvező életfeltételeket kínált a jégkori emlősöknek, itt bőséggel tenyésztek lovak, rénszarvasok, ahogy elfordult gyapjas orrszarvú és mamut. Csontmaradványaik nagy számban kerülnek elő a halászatnak és a fenékkotrásnak köszönhetően.

A Neander-völgyi ember homlokcsont-töredékére még 2001-ben bukkantak állati csontok sokaságával együtt 15 kilométernyire Hollandia partjaitól. Bár egy kis töredékről van szó, Jean-Jacques Hublin, a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet professzora szerint a csont vastagsága, a kiálló, összefüggő szemöldökeresz alapján egyértelműen meg lehet állapítani, hogy egy neandervölgyi emberé volt. A fiatal férfinál egy jóindulatú, lassan növekvő daganatfélesége, úgynevezett epidermoid cisztát diagnosztizáltak az antropológusok.

Mike Richards, az intézet kutatója a különböző elemek, így nitrogén és szén izotópjainak előfordulását elemezte a csontmaradványban, ennek alapján a tudósok megtudhatták, hogy mivel is táplálkozott az illető. Mint kiderült, a fiatal Neander-völgyi szinte csak húst evett. Más izotópos vizsgálatok tanúsága szerint Európa déli részén, a Gibraltár környékén és az Ibériai-félszigeten élő Neander-völgyiek nem vetették meg a tenger kínálta falatokat sem, étrendjükön delfinek, barátfókák is szerepeltek, ahogy kedvelték a kagylót is.

A Neander-völgyi ember (Homo neanderthalensis) mintegy 400 ezer éve jelent meg, és körülbelül 28 ezer évvel ezelőtt halt ki. Európa és a Közel-Kelet egyes területein élt, az utolsó időkben a mai emberrel (Homo sapiens) egy időben és helyen. A Neander-völgyiek maradványait Nyugat-Eurázsia nagy részén megtalálták, az Ibériai-félszigettől egészen a mai Üzbegisztán keleti részéig. Északi elterjedésüknek a jégtakaró kiterjedése szabott határt, lakóhelyük legdélibb határa pedig a mai Palesztina területe volt.

Mivel a Neander-völgyi emberek főleg a pleisztocén jeges periódusaiban éltek, szervezetük alkalmazkodott a hideg éghajlathoz: ez elsősorban a mai emberénél valamivel alacsonyabb, de sokkal robusztusabb testfelépítést jelentett rövidebb végtagokkal, így minimalizálni tudták a hőveszteséget. A férfiak átlagosan 165 centiméteres, a nők pedig 155 centiméteres testmagasságot értek el.