Vámbéry Ármin

2009. május 30. 22:53

Szegény zsidó családból származott. Apja már születése után néhány hónappal meghalt, mostohaapja pedig, miután felnőttek, testvéreivel együtt elküldte a szülői háztól, hogy maguk keressék kenyerüket. Csak három évig járt iskolába, de már ekkor bámulatba ejtette tanítóit az idegen nyelvek könnyű elsajátításával. Tizenkét éves korában egy női szabóhoz adták inasnak. Nem sokkal ezután a nyéki zsidó kocsmáros felfogadta nevelőnek, ahol házi teendőket is ellátott. Anyagi helyzetének megszilárdítása után Szentgyörgyre ment, hogy az ottani gimnáziumban folytassa tanulmányait. 1846-ban Pozsonyba érkezett a gimnázium felsőbb osztályainak elvégzésére. Itt még komolyabb fenntartási gondokkal kellett küzdenie, leginkább nyelvi magánoktatással kereste kenyerét. Középiskolai évei alatt már a legtöbb európai nyelvet, 20 éves korára pedig már a törököt is elsajátította. Szünidejét arra használta fel, hogy útiköltség nélkül Bécsbe, Prágába vagy más híresebb városba gyalogoljon el. 1857-ben valósíthatta meg tervét, hogy tudományos kutatások céljából beutazza a Keletet. Ebben az évben báró Eötvös József erkölcsi és anyagi támogatásával Isztambulba ment, ahol 1861-ig tartózkodott, s tökéletesen megismerte és elsajátította a K-i életstílust és gondolkodásmódot. Konstantinápolyi tartózkodása alatt több tudományos munkát is írt és adott ki. Ekkor változtatta Vamberger családi nevét Vámbéryre. 1861-ben visszatért Pestre azzal a szándékkal, hogy Keletre megy a magyar őshaza felkutatására. 1861 őszén az MTA anyagi támogatásával indult útjára. 1863. márciusában, Resid efendi néven, dervisnek adva ki magát, egy buharai hadzsikaravánnal Erzurumon és Tebrizen keresztül, majd a Kaszpi-tengeren és Türkmenisztánon át Hivába, onnan a sivatagon átkelve Buharába ért, ahol majdnem felfedték igazi kilétét. Innen 1863. júliusában egy karavánhoz csatlakozva Szamarkandon, az afganisztáni Heráton, majd Meséden áthaladva Perzsiába jutott vissza. Három hónapos teheráni tartózkodása alatt letisztázta titokban készített úti jegyzeteit. Indulási útvonalán keresztül 1864. májusában tért vissza Pestre. 1865-től a pesti (1873-tól budapesti) egyetemen a keleti nyelvek nyilvános tanítója, 1868-tól nyilvános rendkívüli, 1870-1905 között nyilvános tanára.

Közép-Ázsia földrajza és néprajza, valamint a török filológia területén végzett munkássága alapvető jelentőségű. Közép-ázsiai ügyekben tanácsait gyakran vette igénybe az angol és a török kormány. A Budenz-Hunfalvy-féle irányzattal szemben szenvedélyesen védelmezte a magyar nép és nyelv török eredetének tanát. Első művét egy német-török zsebszótár összeállítása jelentette. Rendkívül érdekesek útleírásai, amelyeket három kötetben rögzített. (Közép-ázsiai utazás, Vándorlásaim és élményeim Persiában, Vámbéry Ármin vázlatai Közép-Ázsiából). Ez volt az a három könyv, amelyet több nyelvre fordítottak le, és általuk a tudós világhírűvé vált. Nyelvészeti munkái is számos értékes témát boncolgattak. Az Ujkur nyelvemlékek a Kudatku Bilik szövegének első megfejtései kísérlete a turkológia egyik úttörő opusa lett. A Magyarok eredete című könyve miatt komoly támadások érték, mivel történeti, nyelvészeti és néprajzi adatokra támaszkodva azt kívánta bebizonyítani, hogy a magyarság a török népekkel ápol rokonságot. A kritikai felhangok ellenére fenntartotta álláspontját, sőt A magyarság keletkezése és gyarapodása címet viselő művében gondolatait tovább fejlesztette.

Közép-Ázsia földrajza és néprajza, valamint a török filológia területén végzett munkássága alapvető jelentőségű. Közép-ázsiai ügyekben tanácsait gyakran vette igénybe az angol és a török kormány. A Budenz-Hunfalvy-féle irányzattal szemben szenvedélyesen védelmezte a magyar nép és nyelv török eredetének tanát. 1881-től a budapesti egyetem díszdoktora. Az MTA levelező tagja 1860. október 9-től, rendes tagja 1876. június 8-tól, tiszteleti tagja 1893. május 12-től, igazgatóválasztmányi tagja 1894. május 4-től. Akadémiai székfoglalóját A török történelmi irodalomról címmel 1861. április 29-én és május 6-án, rendes tagsági székfoglalóját A török-tatár nyelvek szónyomozási szótáráról címmel 1877. január 15-én tartotta.

Fő művei: Türkisch-deutsches Wörterbuch. Istambul, 1858.; Vándorlásaim s élményeim Persiában. Pest, 1864; angolul és németül is; Középázsiai utazás. Pest, 1865.; angolul, dánul, franciául, hollandul, németül, olaszul, svédül, törökül és urdu nyelven is; Cagataische Sprachstudien. Leipzig, 1867.; Vázlatok Közép-Ázsiából. Pest, 1868.; angolul és németül is; A keleti török nyelvről. Pest, 1869.; Oroszország hatalmi állása Ázsiában. Pest, 1871., németül Leipzig, 1871.; Geschichte Bokharas oder Transoxaniens von der frühesten Zeit bis zur Gegenwart. Leipzig 1873., magyarul és angolul is; Central-Asien und die englisch-russische Grenzfrage. Gesammelte politische Schriften. Leipzig, 1873., angolul is; Der Islam im XIX. Jahrhundert. Leipzig, 1875., franciául és lengyelül is; Sittenbilder aus dem Morgenlande. Berlin, 1876.; A török-tatár nyelvek etymológiai szótára. Bp., 1877.; németül Leipzig, 1878.; Die primitive Kultur des turko-tartarischen Volkes. Bp., 1879.; A magyarok eredete. 1-2. kiad. Bp., 1882., németül Leipzig, 1882.; Die Scheibaniade. Özbegisches Heldengedicht in 76 Gesängen von Prinz Salih Mohammed. Text, Übersetzung und Noten. Wien, 1875.; A csuvasokról. Bp., 1883.; A török faj etimológiai és etnographiai tekintetben. Bp., 1885., németül is; La lutte future pour la possession de l'Inde, aperçu des progrès de la Russie dans l’Asie centrale. Paris, 1886.; Hungary in ancient, medieval and modern times. Louis Heilprinnel. London, 1887.; A magyarság keletkezése és gyarapodása. Bp., 1895.; reprint kiad. 1989.; The travels of Sidi Ali Reis. London, 1899.; Noten zu den alttürkischen Inschriften der Mongolei. Helsingfors, 1899.; Altosmanische Sprachstudien. Leiden, 1901.; Küzdelmeim. Bp., 1905., angolul London, 1904.; Nyugat kultúrája Keleten. Bp., 1906., németül Berlin, 1906.; A magyarság bölcsőjénél. Bp., 1914.; Dervisruhában Közép-Ázsián át. Bp., 1966., új kiad. 2000.

Róla szóló irodalom: Cholnoky Jenő: Vámbéry Ármin. Földrajzi Közlemények, 1913.; Kunos Ignác: Vámbéry Ármin. Budapesti Szemle, 1913.; Sebestyén Gyula: Vámbéry Ármin. Ethnographia, 1913.; Goldziher Ignác: Vámbéry Ármin emlékezete. Bp., 1915.; Munkácsi Bernát: Vámbéry Ármin tudományos munkássága. Budapesti Szemle, 1915.; Germanus Gyula: Vámbéry Ármin. Nyugat, 1932.; Geszti Lajos: Vámbéry Ármin élete és működése. A Földgömb, 1932.; Hazai György: Ármin Vámbéry 1832-1913. A bibliography. Bp., 1963.; Hazai György: Vámbéry Ármin. Bp., 1976.; Lory Adler, Richard Dalby: The dervish of Windsor Castle. The life of Arminius Vambery. London, 1979.; Vámbéry Ármin emlékezete. Bp., 1986.; Senga Toru: Vámbéry Ármin a japán diplomácia szolgálatában az orosz-japán háború idején. Századok, 1994.; Bemard Le Calloch: Sir Henry Rawlinson saját kezű levele Vámbéry Árminról. Földrajzi Közlemények, 1994.; Senga Toru: Tokutomi Soho, Vámbéry Ármin és a millenáris Magyarország. Századok, 1994.