Földönkívüliek helyett kémrepülőket teszteltek az 51-es körzetben

2009. május 17. 16:07

Az 51-es körzet (Area 51) a világ leghíresebb nem létező katonai létesítménye. Ha azonban mégis létezne, akkor Las Vegastól körülbelül 200 kilométerre, a nevadai sivatagban keresgélhetnék, a légierő egykori bázisa és egy elhagyatott nukleáris tesztközpont környékén. Az Egyesült Államok kormányzata a mai napig nem nyilatkozik a létesítmény létezéséről: a területet mindamellett szigorúan védik, kerítés zárja el a külvilágtól, és a felette lévő légteret is hermetikusan lezárták. A hadsereg dokumentumaiból is gondosan eltüntették az 51-es körzet minden nyomát, illetve az azzal kapcsolatos dokumentumok még évtizedekig titkosítva lesznek majd.

Az 51-es körzet ezért az összeesküvés-elméletek híveinek egyik legkedveltebb célpontja: az ufológusok szerint a Pentagon ott őrzi a földönkívüli észlelések tárgyi bizonyítékait, és a kísérletek mellett a hűtőkben lefagyasztott földönkívülieket is találni. A város legendák szerint a létesítményt szigorúan titkos földalatti alagútrendszer köti össze az ország más hasonló épületegyütteseivel. További részletek a Wikipedia szócikkében



A területtel kapcsolatos valódi problémát azonban az jelenti, hogy hiteles dokumentumok, és szemtanúk hiányában nem igazán van miről beszélni: eddig egyetlen interjú sem készülhetett az ott dolgozó emberekkel. A Los Angeles Times azonban a katonai fegyverfejlesztés nemrég feloldott iratai kapcsán most öt, egykori alkalmazottal vette fel a kapcsolatot: közéjük tartozik a ma 87 éves Hugh "Slip" Slater ezredes, aki az 1960-as években vezette a létesítményt, a 90 éves Edward Lovick, aki a radarkísérleteket vezett, a 80 éves Kenneth Collins, a CIA egyik kísérleti tesztpilótája, a 72 éves Thornton "T.D." Barnes, aki a különleges projektekért felelt, és a 77 éves Harry Martin, aki a kémrepülőgépek üzemanyag-ellátásáért volt felelős.

A lopakodó technológia kifejlesztése miatt is ismert Lovick szerint a területet nem hívták mindig 51-es körzetnek: korábbi főnöke, a legendás repülőtervező, Clarence L. "Kelly" Johnson a helyet inkább Paradise Ranch néven emlegette, mondván ez segíthet a tudomány nevében odaérkező, és egy gonosz birodalom ellen harcoló férfiaknak.

A beszámolók szerint a szigorúan titkos létesítményben egészen Gary Powers 1960-as lelövéséig a szigorúan titkos U-2 repülőgép fejlesztésen dolgoztak, majd a CIA az A-12 OXCART lopakodó program fejlesztéséhez nevezte ki őket. A projekt élére a korábban Kína és Vietnam fölött U-2es berepüléseket végző Slater került, akit kezdettől lenyűgözött, hogy a hangsebesség háromszorosát is elérhették.


Az A-12 OXCART

A Lockheed még az U-2 program befejezése előtt kezdett el a Lockheed a gép utódján dolgozni. A CIA megbízásából az „OXCART” program egy Mach 3-mal repülő felderítőgép kifejlesztésével foglalkozott, amely később SR-71 Blackbird néven vált ismertté. Az új gép repülési sajátosságai és karbantartási igényei jelentős infrastrukturális bővítéseket követeltek még, így új épületeket húztak fel és a kifutópályát is kibővítették. Amikor 1962-ben felszállt az első A-12 Blackbird prototípus, a Groom Lake kifutópályája már 2600 méter hosszú volt és a bázison több mint ezer ember dolgozott. A bázison az üzemanyagtartályok és az irányítótorony mellett egy baseball-pálya is helyet kapott. A bázis biztonságát is jelentősen növelték – a szomszédos Groom-medence kis bányáját bezárták, és a környező területeket katonai körzetté nyilvánították, ahol az arra tévedőket akár le is lőhették. A katonai kutatás további részletei a Wikipédiában

A mostani beszélgetésekre egyébként azért is kerülhetett sor, mert a CIA 2007-ben az OXCART-program korábban szigorúan titkos anyagait mindenki számára kutathatóvá tette. Az iratok azonban nagyon sok kérdést vetnek fel, amire csak az egykori résztvevők tudnak válaszolni, közülük pedig már csak kevesen élnek. Elmondásuk szerint a munkálatok minden fázisát a legkomolyabb biztonsági intézkedések fémjelezték, és szerintük „a Manhattan projekt óta ez volt a legkomolyabb katonai fejlesztés Amerikában”.

A Los Angeles Times tudósítója persze rákérdezett a városi legendák valóságára is: a repülő csészealjak kapcsán a férfiak arról beszéltek, hogy mivel az 51-es körzetben nagyon sok külföldi géppel dolgoztak, ezért lehetséges, hogy volt aki ezeket nézhette UFÓ-nak. Ráadásul az OXCART-gépek hatalmas üzemanyagtartályai akkorák voltak, hogy a gépnek a hangsebesség háromszorosánál akár csészealj-alakja is lehetett. A résztvevők szerint ezeket láthatták a kereskedelmi gépek pilótái is, akikkel aztán a leszállás után az FBI titoktartási nyilatkozatot íratott alá.

Mivel pedig az OXCART-ról a katonai körökben is nagyon kevesen tudtak, ezért sokszor riadóztathatták hasonló értesülések miatt a hadsereget is: csak ma 74 ezer oldalnyi ilyen jelentés kutatható az amerikai Nemzeti Levéltárban. A földalatti alagutak kapcsán azonban sok minden igaz lehet: a kutatók szerint a tesztlétesítmények többsége a föld alatt volt, amelyet több helyen vasúti alagutak kötöttek össze.

A projektet végül 1969-ben állították le: bár az utána következő évtizedek történetéről egyesek sok mindent tudni vélnek, az anyagok azonban hivatalosan nem kutathatóak, és az egykori szemtanúk is hallgatnak.